#Egészségügyi Világszervezet










A WHO szakértői szerint nem bizonyított, hogy a Sinopharm vakcina hatásos 60 év felett

Szakértői munkacsoport vizsgálta meg a kínai oltóanyagról rendelkezésre álló adatokat, ez alapján "alacsony mértékben bizonyosak afelől", hogy a Sinopharm két dózisa hatásos 60 év feletti, idősebb felnőtteknél. Magyarországon éppen ezt a korosztályt oltották a kínai vakcinával, és a magyar kormány azt állítja, hogy a Sinopharm még a Pfizernél is jobb.


A WHO európai vezetője: A tömegesemények egyelőre nagy kockázatot jelenthetnek

Példaértékűnek nevezte a magyarországi oltási kampányt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója, aki múlt heti budapesti látogatásán Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozott. A látogatás után Hans Kluge a hvg.hu-nak adott írásos interjújában ennél részletesebben beszélt a magyar járvány elleni védekezésről. Úgy vélte, bármilyen lazításba epidemiológiai és egészségügyi szempontok, illetve a lakosságnak beadott oltások száma alapján együttesen lehet belekezdeni, az esetleges kételyeket pedig világos és nyílt kommunikációval kell kezelni.