Az egyik legnagyobb orosz finomítót támadták az ukránok hajnalban
A rjazanyi olajfinomítóban tűz ütött ki a dróntámadás után.
A rjazanyi olajfinomítóban tűz ütött ki a dróntámadás után.
HVG
Egy ember meghalt, tizehnatan pedig megsérültek azután, hogy Oroszország a háború kezdete óta végrehajtott egyik legnagyobb ballisztikusrakéta-támadását intézte vasárnapra virradóra Kijev ellen.
MTI
Tovább furakszik befelé az ukrajnai háború az orosz hátország hétköznapjaiba: a finomítótámadások miatt szinte az egész országban ellátási gondok alakultak ki, az emberek már frissen fejlesztett appokon vadásszák a még le nem ürült benzinkutakat, mások alternatív üzemanyagokkal kísérleteznek. Ezt nem mindenki bírja idegekkel, sorra érkeznek a hírek a kutakon összeverekedő vásárlókról.
Nem ez az első eset, hogy az ilszki létesítményt választották az ukránok célpontnak.
HVG
A front mögötti területet próbálják védeni az oroszok.
HVG
Kaja Kallas szerint addig emelik az árat, amit Moszkvának fizetnie kell a támadásokért, amíg meg nem érti, hogy nem győzhet.
HVG
Az orosz hadsereg megint Kijevet vette célba, az ukránok pedig a fronttól 700 kilométerre is aktívak.
HVG
A Forradalmi Gárda iráni elitalakulat szombati közleménye szerint „az amerikai terrorista hadsereg” több térségbeli létesítményét is célba vették.
HVG
Minimum fél évbe fog telni a helyreállítás.
HVG
A Dubnai Űrkommunikációs Központból hatalmas füst szállt fel.
HVG
Újabb hatalmas támadást indítottak az oroszok Ukrajna ellen a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka folyamán.
HVG
A támadásban életét vesztette a mozdonyvezető segédje. A félszigeten közlekedő összes személyvonatot evakuálták.
HVG
A nemzetközi szervezet szerint a sugárzás mértéke a normális tartományban van. Az oroszok az ukránokat vádolják a támadással, az ukránok szerint Moszkva nukleáris zsarolást folytat.
MTI
Az orosz elnök szerint egy eltévedt ukrán drónról lehet szó.
HVG
Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter együttműködést kínált Bukarestnek az orosz drónok elleni védelem megerősítése érdekében.
MTI
Orbán Viktor félti az „előző kormány által kialakított semlegességi politikát”.
HVG
A miniszterelnök szerint a dróntámadás ismét rávilágít arra, hogy Európa és a NATO egysége ma fontosabb, mint eddig bármikor.
HVG
A becsapódás miatt tűz keletkezett, amit azóta sikerült eloltani..
HVG
Az USA azt állítja, hogy tisztán védekező jellegű volt az akció.
MTI
A támadásban sem ember, sem a reaktorok nem sérültek.
HVG