Trump megint megcsinálta: a színpadon maradt a spanyolok ünneplése közepette – videó
Infantino megpróbálta leterelni a dobogóról, épp, ahogy a tavalyi klub-vb díjátadóján.
Infantino megpróbálta leterelni a dobogóról, épp, ahogy a tavalyi klub-vb díjátadóján.
HVG
A New York Times szerint főképp a rakétavédelem hiányos a megvesztegetés-szagú repülőgépen.
HVG
Az Egyesült Államok elnöke szeretné, ha ismét az országa lehetne a házigazda.
HVG
Kutatók szerint az éghajlatváltozás hatására nőtt meg az erdőtüzek gyakorisága.
MTI
Az idei NATO-csúcsból Európa erősebben, a szövetség gyengébben került ki, a legnagyobb eredmény pedig az, hogy nem történt semmi. A török fővárosban kihalt utcák, a diplomáciai nagyüzem tömött csarnokai és a fórumon debütáló magyar delegáció tagjai fogadták a HVG stábját. Egy héttel később az Egyensúly Intézet konferenciáján szakértők és politikusok elemezték a csúcs jelentőségét.
Kiismerték az amerikai elnök taktikáját az irániak, és ellene is fordítják a gyengeségeit – olvasható a Süddeutsche Zeitung vendégkommentárjában.
HVG
Donald Trump és a spanyol király a helyszínen nézi majd az összecsapást.
HVG
„Nem megoldás, ha abban reménykedünk, hogy az amerikai elnök jókedvű” – mondja a Süddeutsche Zeitungnak adott interjúban az autokráciákat tanulmányozó Pulitzer-díjas Anne Applebaum újságíró-történész, aki Putyin téveszméiről és az európaiak erejéről is beszélt.
hvg360
A főműsoridőben elhangzott elnöki beszédet az ABC, az NBC és a CNN sem közvetítette élőben.
MTI
Feljelentés jön Neptun-, és KRÉTA-ügyben, beszállunk az uniós mesterségesintelligencia-programba, a Medián szerint nincs Magyar Péternél elismertebb magyar politikus – jelenleg. A Mandiner egyik vezetője szerint Orbán rosszul kormányzott az utóbbi években, Budapesten egyre vacakabb a közbiztonság. Ez a Newscast, a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.
Solymos Kristóf
Solymos Kristóf
Kacskovics Mihály Béla
A gyanú szerint Gabriel Perez rendszeresen tett meg téteket az elnök beszédei során felmerülő kulcsszavakra egy internetes fogadóoldalon.
MTI
Az üres olajszállító járműre azért támadtak rá, mert a figyelmeztetések ellenére az egyik iráni kikötő felé hajózott.
HVG
HVG
MTI
Menetrendszerűvé vált az amerikai–iráni összecsapás a Hormuzi-szoros feletti vita miatt, ami veszélyezteti a tartós békét. Teherán végleg a magáénak tekinti az átjárót.
Célkeresztbe kerülnek a hidak és az erőművek. Három hónapja már volt egy hasonló, be nem váltott fenyegetés, a békemegállapodás azonban már temethető.
HVG
Évek óta tartó küzdelemben történt most fejlemény.
HVG
Az amerikai elnök azután változtatta meg korábbi döntését, hogy a közel-keleti vezetők pénz helyett beruházásokat ajánlottak fel neki.
MTI
Egy emberi jogi szervezet szerint a FIFA elnöke többször is megsértette a NOB politikai semlegességre vonatkozó szabályát.
HVG
HVG
MTI
Nem csitul az amerikai–iráni konfliktus: miközben az USA folyamatosan csapásokat intéz Irán ellen, utóbbi a környező államokat támadja. Trump és az iráni külügyminiszter mindeközben arról vitázik a közösségi médiában, hogy ki, illetve milyen feltételek mellett ellenőrzi a Hormuzi-szorost.
HVG
Lula da Silva azt kommentálta, hogy Donald Trump szerint az USA-t „a Hormuzi-szoros védelmezőjeként” az áthaladó forgalom 20 százalékával egyenértékű fizetség illeti meg.
HVG
Az USA Iránt, Irán a Hormuzi-szoroson áthaladó tankerhajókat támadott hétfő éjjel. Trump megsarcolná az áthaladó forgalmat, Irán szerint azonban nekik járna a kompenzáció, mert valójában ők biztosítják a forgalom „biztonságát”.
HVG