#debreceni stadion


Megismételnék a Pancho Aréna sikerét a debreceni stadionavatón

A jegyek 90 százalékát már eladták az új stadion avatására, készülnek a minden eddiginél nagyobb tömeg fogadására a Nagyerdőben. Kihelyezett urnákban gyűjtenek pénzt a szombaton stadionépítés közben lezuhant ipari alpinista családjának. Kósa Lajos polgármester elmondta, milyen konstrukcióban üzemeltetik majd az új létesítményt.







Nyugtatnak, hogy lesznek új stadionok

Nem fenyegeti veszély egyik magyar stadionépítést sem, így a tervek szerint a debrecenit jövő tavasszal, a ferencvárosit pedig 2014 őszén átadják Fürjes Balázs kormánybiztos és Kósa Lajos debreceni polgármester szerint.








Kósa-stadion: tegyen feljelentést a Fidesz szerint, aki mutyit gyanít

A debreceni labdarúgó-stadion építésével kapcsolatos közbeszerzési eljárást úgy írták ki, hogy teljes mértékben betartották a vonatkozó szabályokat - közölte a Fidesz parlamenti frakciója pénteken. Korábban Schiffer András, az LMP képviselője azt mondta, a beruházások kiemeltté nyilvánítása gyengíti a közösségi ellenőrzés és az állampolgári részvétel lehetőségét.





KPMG: reálisak a magyar stadionépítési tervek

A KPMG szerint Real Madridéhoz és a Barcelonáéhoz hasonló hatalmas stadionok építésének ideje lejárt, inkább kisebb méretű, de üzletileg jól hasznosítható stadionok építésére van szükség. Itthon a debreceni, az Üllői úti, valamint a Puskás Ferenc Stadionnal kapcsolatos friss tervek illeszkednek a nemzetközi stadionfejlesztési tendenciákba – hangzott el hétfőn az üzleti tanácsadó cég erről szóló tanulmányának ismertetésén.


Lehozta a közlöny a debreceni stadionépítés feltételeit

A kormány elrendelte, hogy a debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának megvalósítása projektcég alapítása útján történjen meg úgy, hogy arra az állam nevében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jogosult, a megyei jogú város a cég alapításához szükséges nem pénzbeli hozzájárulást biztosítja.