#család




Teszt: tényleg felnőtt már, vagy csak úgy csinál?

"Tudom, hogy felnőtt koromban (...) majd megbecsülöm a pénzt, amit nekem kell megkeresnem, majd visszasírom még a gyerekkoromat, amikor mindenem megvolt, és majd megtanulom, hogy milyen az élet, de sajnos a magam kárán. Csak az a baj, hogy nekem ezek közül egyik se olyan fontos, hogy siessek miatta felnőni, és különben is, szeretek mindent az utolsó percre hagyni" – írja Janikovszky Éva Kire ütött ez a gyerek című örök klasszikusában. Ismerős érzés? Most kiderül, hogy van-e alapja.


13 millió gyerek nem jár iskolába a háborúk miatt

Az Unicef döbbenetes adatokat tett közzé, és riasztó jövőképet vázolt fel a napokban a közel-keleti és az észak-afrikai fegyveres konfliktusok kapcsán. Az ENSZ Gyermekalapja arra figyelmeztet: beláthatatlan következményei lesznek annak, hogy jelenleg 13 millió gyerek nem jár iskolába a háborús övezetekben. A gyerekek besorozzák, az iskolák folyamatosan pusztulnak, vagy használhatatlanná válnak, a tanárok elmenekülnek, Libanon, Törökország és a többi fogadó ország képtelen beiskolázni a szír migráns gyerekeket.


Hogyan készítsük fel a gyereket az induló tanévre?

A gyerekeket megviselheti, amikor iskolás életmódra kell váltani, de ez a szakemberek szerint teljesen normális. Attól sem kell megijedni, ha netán fájna a feje, vagy a hasa, étvágytalanná válik, esetleg bepisil – ezek mind jelzések, hogy nehezen éli meg ezt az időszakot. Van azonban néhány trükk, amivel felkészíthetjük lelkileg az új kihívásokra.



Mitől félnek a pánikszülők?

Az információs társadalmak új jelensége a gyermeküket túlzottan féltő, az aggodalomtól már pszichés tüneteket produkáló szülők generációja. Viselkedésük pedig óhatatlanul nyomot hagy gyerekükön is.



10 tipp szülőknek – Hogyan neveljük takarékosságra a gyerekeinket?

Melyik szülő ne szeretné, ha sikeres, boldog és stabil egzisztenciával rendelkező felnőtt válna a gyerekéből?! Most adunk néhány tippet azzal kapcsolatban, hogyan neveljük pénzügyi tudatosságra és takarékosságra a gyermekeinket, továbbá hogyan beszélgessünk velük a pénzügyekről. Például már 6 éves kortól érdemes zsebpénzt adni nekik, 14 éves korukban pedig már saját bankszámlát is nyithatunk nekik.


A világ máris jobb hely lett a születendő Facebook-bébinek köszönhetően

Mark Zuckerberg és felesége, Priscilla Chan stílszerűen a Facebookon jelentették be péntek délelőtt a nagy hírt: néhány hónap múlva gyermekük születik. A Zuckerberg házaspár máris mozgalmat indított el azzal, hogy őszintén bevallották, már túl vannak három vetélésen. A közösségi oldalt elárasztották a hasonló helyzetben lévő, szégyennel és bűntudattal küzdő párok hozzászólásai és történetei. A Facebook elkezdte eltörölni a tabukat és a stigmákat, aminek ideje volt, hiszen a szülők csupán a spontán vetélések töredékéről tehetnek.




Az elsőszülöttek intelligensebbek, mint testvéreik

Az elsőszülöttek intelligensebbek, mint testvéreik, mondta ki egy frissen publikált tanulmány, amit 377 ezer brit középiskolai diák részvételével végeztek. A legidősebb testvérek ezen túl jobban kedvelik a társaságot és kevésbé stresszesek, mint testvéreik.



Szép lehetsz… és okos is

A termékeny jóléti társadalmakban a családalapítás nem egyenlő azzal, hogy a nők évekre elássák és anyagilag is lenullázzák magukat. Itthon viszont egyszerre tepernek a pénzért és gyermekek boldogságáért, botladoznak egyik szerepből a másikba: harc, amit mindennap meg kell vívniuk. Jó esetben az apákkal az oldalunkon. De hogyan érhető el, hogy minél kevesebben essenek el ebben a csatában?


Miért jobb Hollandiában gyereknek és szülőnek lenni?

Magyar szemmel nézve szinte elképzelhetetlen, hogy a holland nők már három hónappal a gyermek születése után visszamennek dolgozni. Viszont a többségük részmunkaidős állásba tér vissza, továbbá rengeteg extra szabadság jár a gyermeket nevelő holland szülőknek. Arról nem is beszélve, hogy az állam jól felszerelt bölcsődékben biztosít helyet minden holland gyereknek. – Pontokba szedtük, és összehasonlítottuk a magyar és a holland gyermekvállalási, illetve gyereknevelési gyakorlatot.