A vasszigor és a nagy engedékenység is megbetegíti a gyereket
Az elvek vak követése helyett jobb, ha időnként lehiggadunk, és újragondoljuk nevelési módszereinket.
Az elvek vak követése helyett jobb, ha időnként lehiggadunk, és újragondoljuk nevelési módszereinket.
Hercsel Adél
Sokáig ő volt "a fiatal költő" a kortárs magyar irodalomban, de túl számtalan támadáson, három gyerek apukájaként Varró Dániel úgy érzi, mára felnőtt, új kötete is „felnőtt verseskötet”. Már nem akar olyat írni, ami mindenkinek tetszik, sőt új verseiben simán beszól azoknak a konzervatív olvasóknak, akik hülyeségeket, mindenáron erkölcsösséget és hazafiasságot várnak el a költészettől. Interjú.
Hercsel Adél
Különös történet a meddőség definíciójának átszabása, mert ez az első alkalom, hogy az egészségügyi kérdésekben irányadó világszervezet szociális, társadalmi kérdésekben is egyértelműen állást foglal. De miért teszi ezt?
hvg.hu
Újabb parázs vita robbant ki a neten egy anyuka Facebook-posztja miatt, aki megosztott egy képsorozatot 6 éves kisfiáról, akit háziasságra nevel, például a sütés és a főzés rejtelmeibe is beavatja.
hvg.hu
A floridai Rebecca Lewist a család egyik „barátja” vitte magával: a kislánynak szerencsére nem történt baja, elrablója nem bántotta, de a történet érthető módon így is nagy traumát okozott a családnak.
hvg.hu
Az énekesnő terhességéről eddig is keringtek a hírek, de Janet Jackson a baba érkezésének hírét a napokban hivatalosan is megerősítette.
hvg.hu
2016 Szász Emese éve: a párbajtőrvívó két hónappal riói aranyérme elnyerése után férjhez ment, a nagy napról pedig most már fotót is láthatunk.
hvg.hu
Van néhány ember, aki nem tesz különbséget a magánélet és a szakma között. Közéjük tartozik Kinsey French, amerikai tanárnő is, aki meghívta az egész speciális osztályát a hétvégén tartott esküvőjére.
hvg.hu
Ferenc pápa grúziai látogatásán a házasság és a család elleni globális háborúnak nevezte a gender-elmélet
MTI
A borúlátóbb szakértők szerint húsz év múlva következhet be a fordulat, amikor a férfiak közt többségbe kerülnek azok, akik nem képesek a gyermeknemzésre. De ki és mi tehet arról, hogy a férfiak nemzőképessége világszerte csökken, és ma minden ötödik magyar pár meddő?
Hercsel Adél
A családalapító fiatalok kapkodnak az állami támogatások és a megfelelő ingatlanok után. Részben az ő érdeklődésük hajtja az újlakásépítés motorját is. A szűk anyagi lehetőségek a korábbinál nagyobb gátat jelentenek, a támogatások és a bőséges lakáskínálat viszont több esélyt tartogatnak.
hvg.hu
Úgy tűnik, elsősorban nem a pénzért fog pereskedni Brad Pitt és Angelina Jolie, sokkal inkább hat gyermekük felügyeleti joga lesz a tét. Ehhez Jolie már megszerezte magának a Válások királynőjét, de Pitt sem kókler ügyvédekkel dolgozik.
Hercsel Adél
Miközben mindenki Angelina Jolie és Brad Pitt válásáról beszél, újabb meglepetés történt a sztárvilágban: Hollywood másik álompárja, nem sokkal második gyermekük születése után Eva Mendes és Ryan Gosling titokban összeházasodott.
hvg.hu
George Clooney-val épp interjút készített a CNN riportere: a színész tőle tudta meg, hogy Angelina Jolie beadta a válópert. Ugyanakkor Adele is Jolie édesapja is megszólalt a szakítással kapcsolatban.
hvg.hu
Tulajdonképpen a legújabb babavárós Bridget Jones-film sem más, mint az eddigiek: kínosabbnál kínosabb jelenetek sorozata, de szerencsére egyszer sem lépi át azt a bizonyos arcot kézbe temetős „már nem bírom nézni, annyira fáj”-határt.
Hercsel Adél
Egy brit édesanya megrázó üzenetet küldött minden iskolás gyermek szüleinek az iskolakezdés alkalmából: Julie Apicella kislánya idén már nem mehetett iskolába. Az üzenet lényeg pedig az, hogy beszéljünk többet a tabuk övezte gyermekrákról, és csatlakozzunk egy gyerekrákhoz kötődő kampányhoz.
hvg.hu
A Frizbi egykori és a Showtime című TV2-n futó műsor jelenlegi házigazdája, a bulvárfórumok egyik leggyakoribb szereplője, Hajdú Péter, aki soha nem küzdött gátlásokkal, és riadt meg attól, hogy „bátran belekérdezzen” bármibe, most azt kéri: mindenki tartsa tiszteletben, hogy nem akar házassága válságáról nyilatkozni.
hvg.hu
Hihetetlen, de igaz: az ország egyik legismertebb házaspárja, Sarka Kata és Hajdú Péter 8 év után válófélben van - míg a televíziós műsorvezető a Balaton Soundon bulizott, felesége költöztetőcéggel vitette el a közös családi házból a holmijait.
hvg.hu
A Barcelona sztárja testvéreivel indított közös vállalkozása reményeik szerint hamarosan a katalán főváros egyik legvonzóbb úti célja lesz.
hvg.hu