#CDU

Újabb kísérlet Merkel eltávolítására

Angela Merkel utóda, a CDU-elnök Annegret Kramp-Karrenbauer azt tervezi, hogy az EP-választás után a kancellári posztról is lemondatja a politikust - tudta meg a Bloomberg két forrásból. A német Kereszténydemokrata Párt elnöke június elejére már össze is hívta a párt kongresszusát, hogy megpróbálja lemondásra bírni Merkelt.





Így értékelik a Fidesz felfüggesztését Európában

A német Kereszténydemokrata Unió elnöke, Annegret Kramp-Karrenbauer üdvözölte, Matteo Salvini, a Liga olasz kormánypárt vezetője szerint viszont abszurd, hogy az Európai Néppárt vezetősége 190:3 arányú szavazással eldöntötte: felfüggeszti a Fidesz tagságát egy értékelő testület jelentésének leadásáig.




Próbaidőn van Orbán a Néppártban, és mégis van esély a diadalára

Az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber enyhülni látszik a Fidesz irányába, ám egy lapunknak nyilatkozó CDU-s politikus szerint a német kereszténydemokraták nem fognak a Fidesz védelmére kelni, miközben a németeken múlhat a Fidesz sorsa. Krekó Péter politikai elemző szerint a Fidesz nagy valószínűséggel marad a Néppártban, és ez a magyar miniszterelnök diadalát jelenti.







Merkel pártja szakít Merkel bevándorlás-politikájával

A német bevándorlási rendszer teljes felülvizsgálatát szorgalmazta Annegret Kramp-Karrenbauer, a legnagyobb német kormánypárt, a konzervatív CDU vezetője. Az AKK-ként is ismert politikus decemberben vette át a pártelnöki tisztséget Angela Merkel kancellártól, s mostani bejelentése azt jelenti, hogy a CDU szakít a Merkel által folytatott politikával.





A "Mini-Merkel" veszi át a CDU vezetését

A CDU korábbi főtitkárát, új elnökét, Annegret Kramp-Karrenbauert Mini-Merkelként emlegetik, mások szerint olyan, mint egy kedves kolléganő a könyvelésből, farsangi mulatságokon pedig bebizonyította, előadóművésznek sem utolsó.


Az első körben nem lett meg Merkel utóda

Nem hozott döntést az elnökválasztás első fordulója pénteken Hamburgban a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) tisztújító kongresszusán, mert egyik jelölt sem szerezte meg a szavazatok abszolút többségét.