A Németország sorsát évtizedeken keresztül irányító nagy pártok, a CDU és az SPD mindhárom eddigi idei tartományi választáson vesztettek, egyes helyeken jelentéktelenné zsugorodtak, miközben a szélsőségesek előretörtek.
A CDU 81 éves történetének leggyengébb eredményét érte el a Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap tartott választáson: kiesett a tartományi parlamentből, mivel nem érte el az 5 százalékos küszöböt. A szélsőjobboldali AfD az előzetes eredmények szerint 38,2 százalékkal győzött.
A győzelem ellenére nem valószínű, hogy a szélsőjobboldali párt kormányra is kerül, lévén, hogy a második helyre befutó SPD alig két százalékkal maradt el mögötte és a szocdemeknek, ellenben az AfD-vel, képesek lesznek koalícióra lépni másokkal.
Az Alternatíva Németországnak (AfD) révén a nácik bukása óta először szélsőjobboldali párt aratott nagyarányú győzelmet az ország egyik tartományában, s ennek a szövetségi köztársaság egészére kiható következményei lesznek. Az aktuális kérdés, sikerül-e kormányt alakítania, amihez egyedül nincs többsége.
Jacenyuk volt ukrán kormányfő és Petraeus volt CIA-főnök közös cikkben vázolja, mit kellene tennie a Nyugatnak Ukrajnáért. Van európai alternatívája amerikai Patriotoknak. A kanadai kormányfő megmutatja Európának, miként kell szembeszállni Trumppal. A CDU fő problémája az AfD-vel szembeni tűzfal. Témák és vélemények a világsajtóból.
Johann Wadephul személyében hat évtized és szociáldemokrata, szabaddemokrata, zöld elődök után lesz újra kereszténydemokrata külügyminisztere Németországnak.
Jelentős kockázatot vállalt Orbán Viktor azzal, hogy a német parlamenti választások hajrájában feladta eddigi semlegességét, és a populista-szélsőjobboldali AfD oldalára állt, sőt vendégül látja Alice Weidelt, a párt társelnök-kancellárjelöltjét. Szemben azonban Donald Trump megválasztásával, Berlinben nehezen képzelhető el olyan fordulat, ami azonnali hasznot hajtana a magyar kormányfőnek.
Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.
A szélsőjobb előretörésével végződött hétvégi német tartományi választások komoly figyelmeztetést jelentenek a berlini szövetségi kormánynak, és látleletet adnak a keletnémetek elégedetlenségéről egy évvel a jövő évi országos parlamenti választás előtt.
Meg kell állítani a parlament alsóháza, a Bundestag létszámának növekedését – erről döntött a német alkotmánybíróság, amelynek függetlenségét kormánypárti és ellenzéki összefogással szándékoznak megszilárdítani.