Szétrobbantottak éjszaka egy bankautomatát a szlovákiai Oszlányban
Robbanásra ébredtek a nyugat-szlovákiai település lakói kedd hajnalban.
Robbanásra ébredtek a nyugat-szlovákiai település lakói kedd hajnalban.
HVG
A Práter utcai lakásba hétfő este bejelentés alapján vonultak ki a rendőrök.
HVG
Az ügy négy érintettjének ügyében döntött a bíróság a Magyar Nemzet információi szerint.
HVG
Egy használaton kívüli kútba zuhant a 44 éves áldozat.
HVG
A politikust az önkormányzati kenőpénzbotrányban gyanúsították meg, június elején rendelték el a letartóztatását.
HVG
A felfüggesztett börtönbüntetés mellett 5 évre eltiltották mindennemű karatetevékenységtől.
HVG
Az állam háromszoros áron rendelt meg 12 ezer műanyag játék kismotort Balásy Gyula cégétől.
HVG
Az elfogásról nyilvánosságra került felvételen az látható, ahogyan a rendőrök rugdossák és ütlegelik a földön fekvő, megbilincselt férfit.
HVG
A két eset független egymástól, ám ugyanabban az intézményben oktattak mindketten.
HVG
Hamis weboldalt készítettek, ahol egy olyan szoftver letöltésére próbálták rábírni a látogatókat, amellyel átvehetik az irányítást a számítógépük felett.
HVG
Luxemburgi rendszám, horvát sofőr és német körözés.
HVG
Marius Borg Hoibyt többek között nemi erőszak és családon belüli erőszak miatt ítélték el.
HVG
A gyanúsítottat korábban többszörösen elítélték, azonban a drogkereskedéssel nem állt le.
HVG
Az elkövető a lányt egy gyermekotthonban ismerte meg, először egy párt alkottak.
HVG
Negyven ember meggyilkolásában vehettek részt.
MTI
A rendőrség korábban bejelentette, hogy elfogtak egy büntetett előéletű, vezetéstől eltiltott, részeg sofőrt, aki elsodort több rendőrt is, de most előkerült egy felvétel a letartóztatásról is.
HVG
A magyar hatóságok márciusban pénzmosás gyanújával csaptak le egy ukrán pénzszállító konvojra. Egy most nyilvánosságra került NAV-os jelentés szerint azonban több intézkedés jogszerűsége is kérdéses lehet.
HVG
Az énekes fiát 2023-ban ítéltek el az Egyesült Államokban.
HVG
Kilenc sérültet kellett kórházba szállítani.
HVG