#bűnügy

Minden idők legnagyobb csalói a vietnámi piaci árustól Donald Trumpig

Bár a csalókkal Dunát lehetne rekeszteni, pénzügyi bűnügyekkel foglalkozó sorozatunkban olyan ügyeket szedtünk össze, amelyek a csalás mértéke és újszerűsége miatt kitűnnek a sorból. Írtunk arról, hogyan lesz egy vietnámi piaci árusból a világ egyik legnagyobb banki csalója; kiderült, ki a leghíresebb piramisjáték atyja; olvashatott arról, hogyan vitte csődbe egy huszonéves kereskedő azt a bankot, ahol még az angol királynőnek is volt számlája; emellett például arra is fény derült, miként volt képes Donald Trump több mint 4000 peres ügyet összehozni.














Sikkasztás miatt áll bíróság elé Marine Le Pen

Az egykori pártelnök mellett még több mint 20 politikust is visszaéléssel vádolnak. Hárommillió eurót kellene visszafizetniük, ebből egymilliót már visszautaltak, de állítják, ez nem jelenti azt, hogy elismernék a sikkasztást.