#Budaházy-ügy




Tanú: Budaházyék egy gyerek halálát sem bánták volna

A Magyarok Nyilai kormánybuktatásra készült, már attól sem riadtak volna vissza, hogy emberéleteket követelő támadásokat kövessenek el, csak hogy komolyan vegyék őket - mondta egy a hatóságokkal együttműködő tanú a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében szerdán a Fővárosi Törvényszéken.











Budaházy politikai fogolynak gondolja magát

Magyarországon még mindig vannak politikai foglyok – mondta az interneten közzétett írásai miatt államellenes bűncselekményekkel vádolt Budaházy György büntetőperének másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán csütörtökön.


Befejeződött a nyomozás a Magyarok Nyilai ügyében

Befejezte az ügyészség az érdemi nyomozást Budaházy György és a Magyarok Nyilai szervezettel kapcsolatos, terrorizmus és más bűncselekmények gyanúja ügyében - írta keddi számában a Népszava a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjére hivatkozva.


Orbán Viktorra hivatkozott Budaházy

Budaházy György szerint ő nem kívánta erőszakkal megszerezni a hatalmat és nem is hívott fel erre senkit; az államellenes bűncselekménnyel vádolt férfi perének másodfokú tárgyalásán szerdán a Fővárosi Ítélőtáblán részletesen elemezte a per tárgyává tett 13 írását.


Szimpatizánsok demonstráltak Budaházy tárgyalásán

Egy óra elteltével sem kezdődött meg az érdemi tárgyalás Budaházy György egyik büntetőperében pénteken a Fővárosi Ítélőtáblán. Az épület környékén felállított kordonon belül 35 rohamrendőr, a kordonon kívül pedig további 150 egyenruhás várakozott. A tárgyalásra érkezettek közül pár ember fehér pólót viselt, amelyen a "Szabadságot Budaházynak" felirat volt.


Ezrek a Jobbik nagygyűlésén

A Jobbik március 15-i nagygyűlését hallgató emberek a Szent István tértől az Andrássy út elejéig állnak, főként fiatalok, jobbikos és árpádsávos zászlóval - több ezren lehetnek. Kisebb csoportokban zöld katonai gyakorló egyenruhát viselő emberek álldogálnak, akiknek a zubbonyára Nemzeti Őrsereg-feliratú kitűző van kitéve. A tömegben Magyar Gárdistákat is látni, illetve a rohamrendőrök ruhájához hasonló, Csendőrség feliratú ruhában is vannak tucatnyian. A Deák tér környékén több száz rendőr áll készenlétben.