Angol kishajóval szeli észak vizeit a magyar család
Családi keretek között eddig olyan tájakon hajóztak a világban, ahol korábban egy magyar sem járt. Balaton Zoltánnal, a családfővel beszélgettünk a jégben hajózás és az északi vizek kihívásairól.
Családi keretek között eddig olyan tájakon hajóztak a világban, ahol korábban egy magyar sem járt. Balaton Zoltánnal, a családfővel beszélgettünk a jégben hajózás és az északi vizek kihívásairól.
Hungexpo
A több mint egy évszázadra elveszett Lengyelország kalandos körülmények között nyerte vissza függetlenségét. Első vezetője, Józef Piłsudski már életében legenda lett. Nem csoda. A volt gerilla, hadvezér és diktátor élettörténete tényleg nem mindennapi.
Lengyel Nagykövetség
Az Y-generáció tagjait, vagyis az úgynevezett milleniálokat már nem hajtja a vágy, hogy anyagi javakat halmozzanak fel. A vásárláshoz – legyen szó ingatlanról, nagy értékű vagyontárgyakról vagy éppen mindennapos fogyasztási termékekről – hasonlóan viszonyulnak, mint azokhoz a szolgáltatásokhoz, melyek miatt több évszázados iparágak kényszerültek visszavonulót fújni. Lássuk, hogyan fogyaszt ez a nemzedék.
BMW Hungary
Szokatlan lépésre szánta el magát egy budapesti könyvelőiroda: nyílt levélben kérte ügyfeleit, térjenek át online számlázásra, különben többletdíjakat fognak felszámolni. Az általunk megkérdezett könyvelők egyetértenek kollégájukkal, sőt a kkv-k döntő többsége is elismeri, nekik sem érdekük, hogy kézzel írt számlákat bocsássanak ki.
Számlázz.hu
Al Capone, a szervezett bűnözés atyja volt az első, aki majdhogynem szó szerint mosta a pénzt. Ő volt az, aki önkiszolgáló mosodákon keresztül könyvelte el „alternatív” bevételeit. A Sebhelyesarcúnak azóta számos követője akadt, őket vesszük most górcső alá.
Bisnode
Nóra és Viola negyvenes nők, akik úgy döntöttek, a torz társadalmi konvenciók és a változókorral járó kellemetlen tünetek ellenére nem fogják úgy érezni, a koruk teher. Hiszen miért is volna az?
Remifemin Plus
A 2017-es Inc. 5000 egyik sztárfellépője Alan Mulally volt, akit többször is megválasztottak a világ legjobb vezetőjének. Ő volt az, aki a Fordot kihúzta a csávából a 2000-es évek hosszas mélyrepülése után, és tette azt újra sikeres vállalattá. De milyen vezetési elvek mentén érte el mindezt a ma már a Google igazgatótanácsában ülő legenda, és mit tanácsol a most 72 éves üzletember a fiatal vezetőknek?
Ford KKE Kft.
Az anyák lányaiknak nem csak genetikai örökségüket, de a családi legendárium nőiséggel kapcsolatos történeteit is továbbadják. Gyakran mesélnek arról, milyen a szülés, hogyan lehet kibírni a klimaxot stb. Az így keletkező mítoszok azonban néha tévhiteken alapulnak.
Remifemin Plus
Ma már nem kérdés, hogy a mezőgazdaság jövője a precíziós megoldásokban rejlik. Mégis sokan még el sem kezdték az átállást, szkeptikusan figyelik a fejlődést, szemfényvesztésnek gondolják a metódust. A következő néhány évben a hitetlenkedők és a „Pató Pálok” végérvényesen lemaradhatnak.
Napjainkra a stabil és nagy teljesítményű vezetékes internet-hozzáférés a legfontosabb alapszolgáltatások sorába lépett. De vajon hol tart most ez a technológia, és milyen messze vagyunk még a Jetson család futurisztikus víziójától?
Telekom
A sumákolók, strómanok leleplezését célozza az a tavalyi uniós irányelv, ami előírja, hogy egy cégben 25 százaléknál nagyobb részesedést birtokló tulajdonos nevét egy, nyilvánosan is hozzáférhető központi adatbázisban kell szerepeltetni. Ám e dicséretes törekvés a becsületes nagyvállalkozók üzleti érdekeit is sértheti…
Crystal Group
Havonta félmillió forintot is megtakaríthat egy átlagos hazai vállalkozás, ha áttér a szoftveres számlafeldolgozásra. A megdöbbentő számadatnak az ad aktualitást, hogy a tervek szerint 2018. július 1-jétől azokat a számlákat, amelyek adóalanyok közötti, belföldi áfás ügyletekről szólnak, valamint amelyekben az áthárított áfa összege eléri vagy meghaladja a 100 ezer forintot, tételesen és valós időben be kell majd jelenteni az adóhatóságnak a számlázó programok és az adóhatóság rendszere közötti gép-gép kapcsolat segítségével, manuális beavatkozás nélkül. Ez vonatkozik a számlatömbön kiállított, papír alapú számlákra is!
BrandLab
Míg a tavalyi év egyértelműen a robotok és az önvezető autók éve volt, idén más területeken várható jelentős fejlődés. Lássuk, minek örülhetnek 2018-ban a technológiai újdonságok rajongói.
Telenor
Korszerűsíttetné állattartó telepét vagy kertészeti üzemét? Terményszárítót építene? Fejlesztené borászati termékeit, esetleg növelné öntözési kapacitásait? E célokra most érdemes beszereznie a forrásokat.
FHB Bank
A felesleges bírósági hercehurcától tartva sokan inkább veszni hagyják milliós tartozásukat. Egy George Washingtonhoz fűződő érdekes történet és egy idei magyar jogszabályváltozás azonban számos tanulsággal szolgál arra, hogy miért ne ódzkodjunk behajtani jogos követelésünket.
MOKK
A NAV-val együttműködő cégek a bírságolásnál is jobban járnak, a leányvállalataikat külföldi adóparadicsomban működtetők már kevésbé. Változnak az alultőkésítésre, szigorodnak az adóelkerülésre vonatkozó szabályok. Dr. Kecső Gáborral, az ELTE ÁJK Pénzügyi Jogi Tanszékének adjunktusával az EU-s jogharmonizációról és a 2018-as adójogszabály-változásokról beszélgettünk.
ELTE ÁJK
Az valószínűleg már senki számára nem meglepetés, hogy a Bitcoinból származó nyereség után bizony kell adózni. Azzal viszont talán nincs mindenki tisztában, hogy bizonyos esetekben ezt nem feltétlenül Magyarországon kell megtenni. Külföldön is le lehet róni az ilyenkor szokásos közterheket, amelyek a hazainál akár jóval alacsonyabbak is lehetnek.
Crystal Group
Volt már rá példa, hogy felpróbálta valaki szemüvegét és elbizonytalanodott, hogy esetleg Önnek is kellene egy? Egy rossz és egy jó hírrel szolgálhatunk. A rossz az, hogy egyre több embernek kell szemüveg, a jó pedig az, hogy egyre kedvezőbb megoldások vannak arra, hogy hozzájuthasson egyhez. De kezdjük az elején…
Mastercard
Még csak pár hét telt el 2018-ból, de máris van olyan újévi fogadalma, amit nem tartott be? Mutatunk néhány trükköt, amivel ha mostantól nem is vesszük rá a rendszeres testedzésre, segítségükkel pénzügyi szempontból biztosan sikeresebb évet fog zárni, mint a tavalyi.
NN Biztosító
Megmutatjuk az idei év és a közeljövő legfontosabb 6 változóját, hogy jól időzítsük az idei energiavásárlásokat.
CYEB