#Boczkó Gábor










Három magyar érem született a riói olimpia keddi versenynapján

Cseh László csak a hetedik, míg a 19 éves Kenderesi Tamás bronzérmes lett 200 méter pillangón. Hosszú Katinka 200 vegyesen is olimpiai bajnok lett, és összesen már három aranynál jár az Iron Lady. Imre Géza drámai csatában szerzett ezüstérmett párbajtőrben. A nap csalódását Gyurta Dániel szereplése jelentette. Győzelemmel mutatkozott be az olimpián a női vízilabda-válogatott. Rendkívül izgalmas nap ez Rióban, kövesse velünk az eseményeket percről percre tudósításunkban.



Imre Géza: úgy állok bosszút, hogy a végén megverem

Első olimpiáján bronzérmet nyert egyéniben, a másodikon ezüstöt csapatban, a harmadikon zokogott, mert érem nélkül ért véget egy nagy csapat nagy korszaka. Londonban most egyedüli magyar lesz a férfi párbajtőrözők között, a felkészülésben viszont nem csak magára számíthat. Interjú Imre Gézával.


Magyar favorit búcsúzhat az olimpiai indulástól

Nagy valószínűséggel nem lehet ott a londoni olimpián a párbajtőröző Boczkó Gábor, mert a selejtezős időszak utolsó versenyén lemaradt a főtábláról, így nem tudott annyi pontot szerezni, amennyi a kvótaszerzéshez szükséges lett volna.


Londoni olimpia: Boczkó Gábor bízik a kvótaszerzésben

A következő négy versenyen egy dobogós, illetve egy döntős helyezéssel - azaz az első nyolc közé kerüléssel - összejönne annyi pont, amennyi elég lenne az olimpiai részvétel kiharcolásához - véli Boczkó Gábor egyéniben világbajnoki bronzérmes, háromszoros Európa-bajnok, olimpiai negyedik helyezett párbajtőröző.