#Bill Clinton






Obamával is megtennék, amit Clintonnal a Lewinsky-ügyben

A republikánusok dél-dakotai szervezete kezdeményezte, hogy induljon impeachment – azaz a kormányzati hivatallal való visszaélés miatti felelősségre vonási eljárás – Barack Obama ellen, ami elméletileg akár az elnök elmozdításáig is vezethet – közölte a hétvégén az amerikai média.


Clinton a legnépszerűbb

Nem ártott a Lewinsky-ügy: nem a Bush-ok vagy Obama, hanem messze Bill Clinton a legnépszerűbb az utóbbi negyedszázad amerikai elnökei közül - derült ki a The Wall Street Journal, az NBC News és az Annenberg Közpolitikai Központ (APPC) közvélemény-kutatásának vasárnap közzétett eredményeiből.


Megint kitárulkozik a spermafoltos ruhájáról híres Clinton-szerető

Egykor a világ legmegalázottabb emberének érezte magát, most pedig elmondása szerint másoknak akar segíteni története elmesélésével Monica Lewinsky. A volt fehér házi gyakornoklány azzal szerzett magának felejthetetlen hírnevet 1998-ban, hogy az Egyesült Államok akkori elnökének szeretője volt. A története bizonyításához használt spermafoltos kék ruhája valóságos védjegyévé vált, de most már szabadulna tőle. Az amerikai Vanity Fair magazinban csütörtöktől olvasható a sztorija, amit hangos változatban is kiadnak jövő kedden.



Chelsea Clinton terhes

Bill Clinton volt amerikai elnök, valamint Hillary Clinton lánya 36 éves férjétől, Marc Mezvinsky befektetési bankártól vár gyereket.



Clinton: miért nincs Bushnak Twitterje?

Hiányolja a Twitterről Fehér házbeli utódát Bill Clinton, aki az elnökök napja alkalmából a közösségi portálon közzétett üzenetében piszkálta George W. Busht, amiért nincs fiókja a mikroblog-oldalon.



Táblázatba rendezte ellenségeit a Clinton-házaspár

Hillary Clinton, miután Barack Obamával szemben vesztett a Demokrata Párt 2008-as elnökjelölt-választási versenyében, férjével, Bill Clinton volt elnökkel táblázatot állított össze barátaikról és ellenségeikről – közölte hétfőn egy most megjelenő könyvre hivatkozva internetes kiadásában a Politico, illetve a The Hill című napilap.





Izraelbe utazik Bill Clinton Peresz szülinapjára

Izraelbe utazik Bill Clinton volt amerikai elnök, hogy részt vegyen a Simon Peresz államelnök kilencvenedik születésnapja alkalmából szervezett rendezvényeken. Clinton félmillió dollárért tart háromnegyed órás beszédet Rehovot városban a Peresz nevét viselő tudományos központ ünnepi estjén - közölte a Jediót Ahronót című izraeli lap honlapján.


TEDx: Gondolatok határok nélkül – nézze videón

Világszerte töretlen népszerűségnek örvend a tanulságos történeteket közvetítő TED előadás-sorozat. A rendezvény különlegessége, hogy az előadók számára alig 20 perc áll rendelkezésre, hogy az élet legkülönfélébb területeiről szerezett tapasztalataikat átadják a közönségnek és közben inspirálják is őket.