A holland egészségügyi minisztérium engedélyezné az eutanázia végrehajtását 12 év alatti, elviselhetetlen fájdalommal küszködő, halálos betegségben szenvedő gyerekeken is.
A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: azoknak a gyerekeknek, akik hosszabb ideig maradnak az országban, az állam biztosít iskolai, óvodai vagy bölcsődei ellátást.
Valószínűleg egy csaló akart pénzt szerezni az interneten úgy, hogy egy daganatos szombathelyi kisfiú részére szervezett gyűjtést - tudta meg a TV2. Azt írta, hogy a donorszerv csak néhány napig életképes, ezért sürgősen pénzre van szükség, mert különben nem végzik el a transzplantációt. Csakhogy a helyi kórházban nem tudnak ilyen betegről, ráadásul így nem is szoktak pénzt gyűjteni. Azt javasolják, hogy mielőtt feltétel nélkül pénzt adunk valakinek, járjunk utána a történet valódiságának.
Nincs nagyobb aljasság, mint beteg, kiszolgáltatott gyermekek nevével, fotójával, nehéz helyzetével, az emberek segíteni akarásával és jóhiszeműségével visszaélve csalni.
Továbbra is igénybe lehet venni a gyermekek gondozása érdekében járó fizetés nélküli szabadságot a gyermek 10 éves koráig, és ugyaneddig jár a gyermekgondozási segély is a Munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat szerint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel.