Kerpel-Fronius Gábor: Nem hagyhatjuk azokra a politikát, akik eddig csinálták
Az SZDSZ-ben kezdett, szavazott a Fideszre, aztán menekülőútként jött az LMP, most kikötött a Momentumnál, és főpolgármester-jelölt lett. HVG-portré.
Az SZDSZ-ben kezdett, szavazott a Fideszre, aztán menekülőútként jött az LMP, most kikötött a Momentumnál, és főpolgármester-jelölt lett. HVG-portré.
Ma a választások célja a vezér tevékenységének utólagos jóváhagyása, de létrejöhet olyan rendszer is, ahol már a választás sem fenyegeti Orbán hatalmát – mondja Körösényi András politológus, aki a Gyulai Attilával írt, a Hibrid rezsimek című könyvben megjelent tanulmányban új meghatározást ad a rendszer leírására
Elindult az előválasztás, amelyen az MSZP-Párbeszéd, a DK és a Momentum jelöltje indul a főpolgármester-jelöltségért. Az EP-választás előtt úgy tűnt, Karácsony Gergely mellett más nem rúghat labdába, azonban az MSZP-Párbeszéd választási kudarca felülírta ezt.
Gergely Márton
Tóth Richárd
A Nagy Imre és társai újratemetését követő héten a HVG (1989/26) beszámolt a Hősök terei rendezvényről, és felidézte, hogyan bukott meg egy röpke év alatt az MSZMP '56-értelmezése. Alább az akkori cikket olvashatja.
HVG
A HVG az újratemetés hetén is csütörtökön jelent meg, így abban a számban (1989/24.) a pénteken zajló eseményről még nem tudott beszámolni, viszont megjelentetett egy átfogó közvélemény-kutatást az 1956-os forradalom és Nagy Imre értékeléséről, illetve arról, miképp várják az emberek az újratemetést. A felmérés eredményeit a lap két részben közölte, alább az elsőt olvashatják.
HVG
Az MSZP és a Párbeszéd házassága a két párt kudarcát hozta az EP-választáson. Gyengeségükre ráérezve a DK és a Momentum is versenybe száll a budapesti főpolgármesteri címért.
Gergely Márton
Tóth Richárd
Egy puccskísérlet után statáriális bíróság ítélkezik, nem a puccsistákon szórakoznak fennhangon öltönyös urak. A 2018-as parlamenti szezon úgy ért véget, hogy Kövér László remegett a dühtől, a tavaszi ülésszak mégis úgy kezdődik, hogy Orbán Viktor nevet az ellenzéken. A kormányfő úgy kalkulál, hogy ha sikerül még egy meccsre becsalnia a széttöredezett pártokat, akkor az EP-választások után magától is megszűnik az ellenállás. Azt nem látni, hogy az utcán egységet hirdetők mit akarnának tenni Orbán sikere ellen.
G. M.
A százfős monstre állami intézmény a szittyahívők kedvében járva a keleti külkapcsolatokat is egyengetheti.
Augusztus 20-án (2018-ban) Szent István-rendet adományozott Áder az Amerikában élő Demény Pál demográfusnak. A legmagasabb állami kitüntetést azok kaphatják, akik kimagasló életművet tudnak felmutatni, vagy Magyarország érdekében tettek le az asztalra valami figyelemre méltót.
Eredménytelennek minősítette a vidéki magyar független sajtó megerősítését célzó pályázatot az amerikai külügyminisztérium új, már Donald Trump elnöksége alatt kinevezett vezetése – írta az Index.hu.
hvg.hu
Egy héttel az után, hogy az örmény parlament nem szavazta meg miniszterelnöknek Nikol Pasinjant, a törvényhozás tagjai álláspontot változtattak, s jóváhagyták az ellenzéki vezér kormányfői kinevezését.
hvg.hu
Levonták a tanulságot a Fidesz vezetői a negyedszázada nyélbe ütött székházeladásból. Mindenekelőtt arra jöttek rá, hogy mennyire egyszerű a hatalomban lévőknek állami pénzeket magáncélra átcsatornázni. A módszert ma már gátlástalanul, rendszerszinten űzik.
A milliárdos emberbarát a migránsok és Brüsszel után a kormány gyűlölethadjáratának újabb céltáblája. Az elleni indított kampányban Orbán az antiszemitizmus kártyáját is kijátssza.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében, vasárnap otthonában elhunyt Katona Kálmán volt közlekedési miniszter.
MTI
A kormánypártok szerint a Tanítanék mozgalom vasárnapi budapesti tüntetése a legkevésbé sem az oktatás vagy a pedagógusok ügyét szolgálja, Soros György üzletember által pénzelt szervezetek vonulnak utcára.
MTI
Kijev képtelen mit kezdeni a 2014-es kijevi tüntetések szülte torzalakokkal és a saját maga kreálta nemzeti hősökkel.
Dunda György
Ez a népszavazási kampány jól példázza, hogyan is fest a hazai közélet.
Novák Zoltán