#Belgrád

Fogadná az EU Szerbiát, de újabb gondokat már nem akarnak

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll, és Horvátország felvétele után kívánatos lenne, ha Szerbia válna a következő tagjelöltté. Mindamellett Brüsszelnek az az óhaja, hogy ne terheljék az uniót újabb problémákkal. Pristinának és Belgrádnak rendeznie kell kapcsolatait – ezt mondta kedden az egyik belgrádi TV-nek Vincente Deger, az EU belgrádi képviseletének vezetője.





"Belgrádnak visszakoznia kell Koszovó ügyében"

Az Európai Bizottság (EB) szerdai állásfoglalása, amelyben javasolta az EU tagállamainak, hogy Szerbia kapja meg a tagjelölti státust, még nem bebetonozott dolog, a tagállamok decemberben dönthetnek pozitívan, de akár negatívan is Szerbia ügyében - vélekedett Varga László szerbiai parlamenti képviselő.









Feszült a hangulat Belgrádban a betiltott melegtüntetés miatt

Belgrád főbb közlekedési útvonalain és a város központjában fokozott rendőri készültség tapasztalható, az utcákon a rendőrség és a csendőrség megerősített egységei járőröznek, jóllehet a fenyegetések miatt a hatóságok betiltották a melegek vasárnapra tervezett felvonulását.


Mégis betiltották a belgrádi melegfelvonulást

A szerb főváros második ilyen jellegű rendezvényét a héten felmerült biztonsági kockázatok miatt nem lehet megtartani - írja a B92 információi nyomán a Serbia Insajd blog. Az eredetileg vasárnapra tervezett demonstrációt megelőzően több arra utaló jel is volt, hogy a hatóság és a politikusok nagy része, valamint a belgrádi lakosság többsége nem ellenezne egy, a melegek jogaiért szervezett békés megmozdulást.




"Belgrád nem léphet át a koszovói határátkelők kérdésén"

Az észak-koszovói válságnak vége, de Belgrád nem engedheti meg, hogy Pristina kiépítse saját intézményeit a szerbek lakta térségben, sem pedig azt, hogy Szerbiát kipenderítsék Koszovóból - szögezte le Borislav Stefanovic, a szerb-albán párbeszédben részt vevő belgrádi küldöttség vezetője.


Nem enyhül a feszültség Koszovóban

Éleződik a szembenállás Koszovóban a szerb kisebbség, a nemzetközi békefenntartók (KFOR) és az Európai Unió között. A KFOR elrendelte, hogy számolják fel a legfontosabb tranzitútvonalakon emelt torlaszokat, a szerbek azonban követeléseik teljesítéséig védelmezni akarják ezeket az akadályokat - jelentette be a vezetőjük pénteken.