#bébiétel
















Hozzányúlhat a kormány a pelenkához és bébiételhez

Folyamatosan vizsgálják a családokat segítő további javaslatokat, így a gyermekételek és a pelenka áfájának csökkentését is, a kormány azonban még nem döntött a részletekről – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a Magyar Hírlapnak adott interjúban.



Újabb japán élelmiszerbotrány: Tücsök volt a bébiételben

Egy héten belül már a második élelmiszerbotránytól hangos a japán sajtó: alig egy nappal azután, hogy a japán McDonald's bocsánatot kért az idegen testekkel szennyezett ételei miatt, egy helyi gyártó bejelentette, hogy 120 ezer adag bébiételt von vissza a forgalomból, miután az egyikben tücsköt találtak.



Az öt leghülyébb diéta és a ráadás

Az ember, különösen, ha nőből van, régóta keresi a megoldást arra, miképpen lehetne könnyen, gyorsan vékonyabb. A könnyed fogyás Szent Grálja az energia megmaradás törvényébe zárva, továbbra is várat magára. Nincs sárgaköves út, akad helyette jó néhány furcsábbnál furcsább útleágazás.