#baktérium




Lassan a cefalosporinok sem lesznek hatásosak a kankó ellen

Világszerte milliókat fertőz meg évente a gonorrhoea (kankó, tripper) kórokozója, amely egyre inkább ellenáll a szokásos gyógyszereknek, így hamarosan kezelhetetlenné válhat - közölte szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az ENSZ szakosított szervezete sürgeti a kormányokat és az orvosokat, hogy kövessék nyomon az antibiotikumokkal szemben ellenálló gonorrhoeatörzsek terjedését.




Rezisztens baktériumoktól tartanak Kínában

A közegészségügy komoly kockázati tényezőjévé lépett elő Kínában az antibiotikum-rezisztencia, egyre nagyobb arányban találnak olyan baktériumokat a betegekben, amelyek ellenállnak az antibiotikumoknak - derült ki a kínai egészségügyi minisztérium kutatásából.











Mérgezett ételtől halhatott meg az American Airlines utasa

Nemcsak a csőd rémével, hanem egy dühös családdal is szembe kell néznie az American Airlines-nak: azt állítják ugyanis, hogy a családfő olyan mérgezett ételtől halt meg májusban, amelyet a légitársaság egyik járatán szolgáltak fel. Több mint egymillió dollárt követelnek a cégtől és az ételt szállító vállalkozástól.


Baktériumokkal védekeznek a levélvágó hangyák a gombák ellen

A levélvágó hangyák olyan baktériumokat viselnek a testükön, amelyek megvédik őket a gombás fertőzésektől. Brazil biológusok a Biology Letters című szaklapban megjelentetett tanulmányukban bemutatták kutatásaik eredményeit, amelyek szerint a hangyák testén baktérium-filmréteg alakul ki, amely megakadályozza a gombák fejlődését.


Lelepleztek egy vámpírbaktériumot

Meghatározták egy kizárólag más baktériumokon élősködő, azokból az életet kiszívó baktérium teljes genetikai állományát - idézte amerikai kutatók eredményét a LiveScience című tudományos ismeretterjesztő portál.


Megvan a fekete halál genetikai kódja

Semmi sem igazolja, hogy a középkori pusztító pestisjárványokért egy, a mainál fertőzőbb baktérium lett volna a felelős. A kutatók ugyanis rekonstruálták a baktérium genetikai kódját, és nem találtak magyarázatot adó eltérést.