#Bajnai Gordon

Bajnaiék nyilvánosságra hozták a vágatlan kislétai videót

Facebook-oldalán közölte a vágatlan kislétai videót az Együtt 2014, miután a köztévé hétfő esti híradójában név nélkül, de arcát vállalva nyilatkozott egy közmunkás, aki állítása szerint a videó egyik szereplője, és azt mondta, a videó készítői tízezer forintot fizettek neki azért, hogy a kamera előtt elmondja az előre megbeszélt szöveget. Az Együtt–PM feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, hivatali hatalommal való visszaélés gyanúja miatt, a közmunkást azonban áldozatnak tekinti, és nem indít pert ellene. A pártszövetség a Magyar Televízióhoz is fordul kifogással, a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megsértése miatt. Amennyiben nem adnak ennek helyt, a szövetség a Médiatanács elé viszi az ügyet.


Jávor valódinak tartja a kislétai videót

Az Együtt–PM-es Jávor Benedek valódinak tartja azt a Kislétán készült videofelvételt, amelyik a választási szövetség szerint azt bizonyítja, hogy ötezer forintot ajánlottak fel közmunkásoknak azért, hogy Bajnai Gordon ellen tüntessenek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.





Lenyomták az elégedetlenkedőket Mesterházyék

Semmilyen módon nem került szóba az MSZP és az Együtt-PM között megkötött választási megállapodás felülvizsgálata vagy kinyitása a párt szombati választmányi ülésén, melynek a vendége volt Bajnai Gordon, az Együtt-PM társelnöke, valamint Karácsony Gergely, a szövetséges párt két kampányfőnöke. A két párt ugyanakkor közös aláírásgyűjtési akciót indít azzal kapcsolatban, hogy az emberek mire költenék inkább a stadionépítésre szánt milliárdokat.


Fontos dolgokon rágódhatnak ma a szocialistáknál

Bevegyék-e az ellenzéki összefogásba Gyurcsány pártját? Ha igen, akkor kihagyható-e Gyurcsány? Készítsenek-e mégis közös listát Bajnaiékkal, és ha igen, ki legyen a miniszterelnök-jelölt? Kik kerüljenek be abba a testületbe, amely a választásokig irányítja az MSZP-t? Akár ezek a kérdések is előkerülhetnek a szocialisták szombati értekezletén, ahol Bajnai Gordon is tiszteletét teszi.



Bajnai a kormánynak: "hagyják abba az adóámokfutást"

A volt miniszterelnök, az Együtt–PM szövetség vezetője szerint az egy számjegyű személyijövedelemadó-kulcs – amelynek lehetőségéről Orbán Viktor miniszterelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter beszélt Japánban – ismét a szegényeket és a középosztályt sújtaná.


Gágogó tüntetők fogadták Bajnaiékat

Gyorsítja a jövő évi választásokra történő felkészülést az MSZP és Együtt-PM - közölte Mesterházy Attila csütörtökön Nyírbátorban, ahol Bajnai Gordonnal közösen tartott sajtótájékoztatón mutatta be a két párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jelöltjeit. Bajnaiékat a helyszínen tüntetők várták, többen közülük gágogni kezdtek - ezzel utalva a Hajdú-Bét ügyére.



Egymás tenyerébe csapott Bajnai Gordon és Ungár Klára

Megállapodást kötött az Együtt–PM szövetség a Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párttal (SZEMA). Ungár Klára pártja nem állít országos listát, és nem indít egyéni képviselőjelölteket a 2014-es parlamenti választáson, az Együtt–PM ugyanakkor vállalja, hogy a SZEMA szakpolitikai javaslatait beépíti programjába.


Bajnai a Kuriernak: "Orbán eurómilliókat költött negatív kampányra"

Bajnai Gordonnal, az Együtt–PM szövetség vezetőjével közölt interjút a Kurier bécsi lap online változata. A volt kormányfő ebben egyebek között megerősítette, hogy elsősorban a ma még határozatlan választók szavazatában reménykedve szeretne választást nyerni jövőre, a majdani új kormánynak pedig szerinte egyebek között új munkahelyek teremtésére kell törekednie.


Fidesz: Bajnai a bécsi bankároknak udvarol

A Fidesz szóvivője szerint az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon "osztrák bankárok kegyeit keresi", miközben a magyaroknak a "fájni fog-programot" kínálja. Hoppál szerint Bajnai azért is keresi az osztrákok kegyeit, mert a volt miniszterelnök ott adózik. Az Együtt-PM szerint Hoppál "hazudik", mert Bajnainak nincs is adóköteles jövedelme Ausztriában.




Bajnaival közölt interjút az oszták Die Presse

Interjút közölt az Együtt-PM szövetség vezetőjével szerdán a Die Presse osztrák konzervatív napilap internetes kiadása. Bajnai Gordon a lapnak azt mondta, hogy irányváltás nélkül Magyarország súlyos problémák elé néz, vissza kell térni egy ésszerű gazdaságpolitikához. Az ellenzéki szövetség vezetője beszélt a 2002 és 2010 közötti időszak kormányzati hibáiról is.


Lendvaiék Bajnait hozzák helyzetbe?

Nem kapott bírálatot Mesterházy Attila MSZP-elnök a párt egyéni képviselő-jelöltjeitől a szerda délelőttre összehívott értekezleten, a jövő szombati választmányi ülés viszont nem ígérkezik ilyen békésnek. Lendvai Ildikó hvg.hu-nak adott, nagy felfordulást okozó nyilatkozata után többen úgy gondolják, hogy "az öregek" Bajnai Gordon helyzetbe hozásán fáradoznak.



Tóbiás Józsefnek tetszik Bajnai ötlete

Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes szerdán újságíróknak azt mondta, egyetért azokkal a feltételekkel, amelyekről Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője beszélt a Demokratikus Koalíció ellenzéki együttműködésbe való bevonásával kapcsolatban.