„Nem akartam megölni” – mondta az apa, aki a falba verte ötéves gyermeke fejét, mert megette a kekszét
11 és fél év börtönt kapott és a bíróság a felügyeleti jogát is megszüntette mindhárom gyermeke esetében.
11 és fél év börtönt kapott és a bíróság a felügyeleti jogát is megszüntette mindhárom gyermeke esetében.
hvg.hu
A lány a XVII. kerületben tűnt el, a rendőrök jelenleg is keresik.
hvg.hu
A vádlott fia és a kiskorú sértett között tavaly nyáron alakult ki nézeteltérés, és egymásnak sértő üzeneteket küldtek.
hvg.hu
A svéd miniszterelnök szigorú intézkedéseket ígért.
hvg.hu
Érdemes minél inkább bevonni az apákat a gyerekek életébe. Előnyt jelenthet a legkisebbek számára az iskolában, ha az édesapjuk korábban sokat rajzolt velük, olvasott és mesét mondott nekik, társasjátékoztak, sportoltak vagy akár énekeltek együtt.
HVG
A színész szerint az az igazán „tökös férfi”, aki részt vállal a gyerekek körüli mindennapi teendőkben.
hvg.hu
Azt mondta, nem emlékszik semmire, de kénytelen elhinni, hogy valóban végzett a lányaival.
hvg.hu
A színész immár hétgyerekes apuka, a legidősebb gyereke, Drena már 51 éves.
hvg.hu
Miért nem tudunk szakítani a férfi nemi dogmákkal sem? Közéleti podcastunkban megnéztük, milyen klasszikus, és egyúttal javarészt káros skatulyákba helyezve él A Magyar Férfi, és mit nyerhetnénk azzal, ha kitörne belőle.
hvg.hu
Az ügyészség azt kérte, hogy a férfit ne lehessen feltételesen szabadságra bocsátani.
MTI
A férfi 2015-ben a 14 éves, 2018-ban a hatéves lányával szexuális cselekményt is végzett, anyjuk pedig nem védte meg őket.
MTI
A fiatal fellebbezett a kényszerintézkedés ellen.
hvg.hu
A belügyminiszter az uniós szabályozáshoz való illeszkedéssel indokolta a döntést.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A finn kormány reformjának köszönhetően akár egy évnél tovább is otthon lehetne a szülők.
hvg.hu
Ez itt a Thunderstruck bébi verziója!
hvg.hu
A jelenség sokkal gyakoribb, mint eddig hitték, de a megbélyegzés miatt sok férfi nem mer szakemberhez fordulni.
hvg.hu
A kínai férfi kreatív ötlettel állt elő, hogy segítsen a várandós partnerén.
hvg.hu
De a házban nem volt szolgáltatás, a fiú visszament a csaptelepekért.
hvg.hu
Megmutattak a futballsztárnak egy régi felvételt, amin az apja róla beszél.
hvg.hu