Fel akarta akasztani gyerekeit: négy év börtönre ítélték az anyát
A másodfokú bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a vádlott előre kitervelte volna a bűncselekményt.
A másodfokú bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy a vádlott előre kitervelte volna a bűncselekményt.
MTI
Karrier, otthonteremtés és gyereknevelés: a 21. századi nő igyekszik megfelelni a társadalmi elvárásoknak és kihívásoknak. Lehet erős bástya vagy nyugodt oázis, házicseléd vagy akár házisárkány: az biztos, hogy március 8. a nők napja.
hvg.hu
Előzetes letartóztatásba került az újszülött gyermekét múlt héten halálra verő budapesti anya. Szakértők szerint az ilyen és ehhez hasonló esetekben – amikor a baba nem éli meg első hetét – rengeteg tényező és szereplő játszik közre. Össztársadalmi problémákra is visszavezethető a jelenség, s az anya borzalmas és kétségbeesett cselekedete mögött sokszor a saját figyelmetlensége, közönye vagy gyávasága miatt hallgató környezet is áll.
hvg.hu
Gyermekük születését követően néhány héten belül megnagyobbodik a nők agya - derítették ki amerikai kutatók.
MTI
Egészséges gyermeknek adott életet egy kilenc éves kislány az északkelet-kínai Changchunban – írta egy kínai lapra hivatkozva a Times of India.
hvg.hu
Felmentették a gyilkossági kísérlet vádja alól Nagy-Britanniában azt az anyát, aki 2008 végén közel 30 órán keresztül segédkezett krónikus betegségben szenvedő lánya halálában. Az 55 éves nő állítása szerint ágyhoz kötött lánya kérésére cselekedett, aki véget akart vetni 16 éve tartó szenvedésének.
hvg.hu
Bizonyára mindannyian emlékszünk anyukánk régi mondásaira: "várj csak, majd meglátod", "azért, mert én azt mondtam". Ezeket a mondásokat tízből nyolc brit anya használja saját gyermekeinél is. Úgy tűnik, a régi dolgok ilyen esetekben is beválnak.
hvg.hu
Hogyan lehet összeegyeztetni a hivatást a családalapítással és gyerekneveléssel? Visszamenjen-e dolgozni a kismama? Ezek a kérdések kerültek középpontba Nagy-Britanniában egy friss felmérésnek köszönhetően, amelyről internetes oldalán a BBC is beszámolt.
hvg.hu