#amnesztia

Tóásó Elődre nem vonatkozik a bolíviai amnesztia

Közkegyelmet és amnesztiát hirdetett Evo Morales bolíviai államfő azok számára, akiket "kisebb súlyú" bűncselekményekért börtönöztek be, de ez az intézkedés nem vonatkozik a "terrorista" tevékenységgel vádoltakra, így Tóásó Elődre sem - derül ki a csütörtöki bolíviai sajtó tudósításaiból.









Jó útra terelné a fiatal kalózokat a szomáliai elnök

Közkegyelmet ajánl a fiatal kalózoknak Hasszán Sejk Mohamud szomáliai elnök, és abban is segítene, hogy tisztességes foglalatosságot találjanak. A hat hónapja megválasztott államfő az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban elmondta, hogy a tengerparti falvak vezetőinek közreműködésével közvetlen módon is tárgyalni tudnak a kalózokkal.


Tömegesen tüntetik el Klaus képét a cseh amnesztia miatt

Már több mint 600 csehországi polgármester távolíttatta el hivatalából Václav Klaus államfő portréját, hogy így tiltakozzon a köztársasági elnök által újévkor meghirdetett szokatlanul széles körű közkegyelem miatt - közölte a CTK cseh hírügynökség kedden délután.



Amnesztiát hirdetett a szlovák államfő

Széleskörű amnesztiát hirdetett Ivan Gasparovic szlovák államfő a Szlovák Köztársaság létrejöttének huszadik évfordulója alkalmából. Az amnesztiáról szóló döntést és annak részleteit internetes honlapján hozta nyilvánosságra az államfő kedden.





Amnesztiát kaphatnak a szomáliai kalózok

A szomáliai kormány kész amnesztiában részesíteni a tengeri kalózokat, ha felhagynak eddigi tevékenységükkel, szabadon engedik a fogságukban lévő embereket, és az eltulajdonított hajókat visszaadják tulajdonosaiknak - jelentette be Sejk Seríf Ahmed elnök, akit a The Times idézett pénteken.


Újabb politikai foglyok kaptak kegyelmet Mianmarban

A nemzeti béke és megbékélés jegyében 46 rab, köztük több politikai fogoly kap amnesztiát a mianmari elnöktől az állami napilap keddi tájékoztatása szerint. A Mianmar Új Fénye című újság arról is beszámolt, hogy Thein Szein államfő elrendelte 34 külföldi fogvatartott kitoloncolását, így akarják rendezni kapcsolataikat az érintett országokkal.