#amerikai hadsereg

Videó: Amerikai harckocsik húztak át Magyarországon

Az amerikai hadsereg Stryker harckocsijai vonultak végig Magyarországon, Románia irányába, erről töltött fel videót az amerikai haderő egyik szervezete az AiirSource. A harckocsik tankolni is megálltak, ahogyan a felvételen is látható. Még nyáron arról számolt be a sajtó, hogy az amerikai 2. lövészezred Stryker típusú páncélozott járművei hadgyakorlatra érkeztek Várpalotára.




Csökkenti létszámát az amerikai hadsereg

Az amerikai hadsereg csütörtökön nyilvánosságra hozta a tavaly óta tervezett újabb létszámleépítésének részleteit: a következő két évben 40 ezer katonát szerelnek le a szárazföldi erők, s ezzel a második világháború óta a legalacsonyabb szintre csökken majd az ott szolgálók száma.











Közelebb úszott Szíriához a Nimitz repülőgép-hordozó

Az amerikai haditengerészet még közelebb vezényelte a Nimitz atommeghajtású repülőgép-hordozót és kísérő hajóit Szíriához arra az esetre, ha szükség volna rájuk egy esetleges katonai csapásnál az arab ország ellen – közölték vasárnap védelmi tisztségviselők.



Obama nem tűri a szexuális zaklatást a hadseregben

A szexuális zaklatásnak nincs helye az amerikai haderőben – mondta pénteken Barack Obama amerikai elnök, és azt ígérte, hogy eltökélten fellép a probléma felszámolásáért. Az elnök Annapolisban, az Egyesült Államok Haditengerészeti Akadémiájának tisztavatásán beszélt erről. Obama felszólította a végzősöket, hogy parancsnokként tanúsítsanak tisztességet és bátorságot a szexuális zaklatással kapcsolatos incidensek kezelésében.


Amerikai katonákat küldtek Maliba

A Pentagon, ha kis létszámban is, de katonákat küldött Maliba, annak ellenére, hogy a washingtoni kormány több ízben is megfogadta: az afrikai országban nem lesznek jelen amerikai szárazföldi csapatok - közölte szerdán a The Washington Post című amerikai napilap.



Hajókkal előzné meg Amerika a bengázihoz hasonló támadásokat

Az amerikai tengerészgyalogság azt tervezi, hogy különleges műveleti csoportokat telepít a világ válságövezeteinek közelében járőröző amerikai hadihajókra, hogy a korábbinál gyorsabban legyen képes reagálni a diplomáciai képviseletek elleni támadásokra és egyéb válsághelyzetekre - írta szerdán a The Wall Street Journal.


Nem lett második Vietnam: Irak tíz éve - Nagyítás-fotógaléria

Tíz éve tört ki az iraki háború. Szaddám uralma villámgyorsan összedőlt, de Irakot nem sikerült stabilizálni, vegyi fegyvereket sem találtak. A hatalmas kudarc mégis elmaradt, David Petraeus tábornok úrrá lett a káoszon, és 2011 decemberében az utolsó amerikai katona is elhagyta az országot.