#alvás





Nem volt édes az álom – gigasaller egy egyéni vállalkozónak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy Lajos László egyéni vállalkozó megtévesztette a fogyasztókat, amikor a "Sweet Dream alvásrendszer" névvel ellátott termékét valótlan egészségre gyakorolt hatásokkal népszerűsítette. A GVH ezért összesen 25millió bírságot szabott ki a vállalkozásra.









5 tipp, hogyan hozza formába gyermekét a tanévkezdésre

A ráérős, lusta nyári napok után nehéz visszaszokni az iskolai ritmusba mind a szülő, mind a gyerek számára. Az egyik legsarkalatosabb pont az alvás, hiszen a vakáció alatti kései fekvéshez és keléshez képest a tanév már egészen más ritmust követel. Néhány időben elkezdett gyakorlattal azonban elkerülhetjük, hogy a család holtfáradtan kezdje a tanévet.






Korán felkel a magyar

Egy friss kutatás szerint a magyarok 6 előtt vagy 6-7 óra között kelnek, egy óra alatt el is hagyják a házat. Van, aki szexszel, van, aki Facebokkal, de a legtöbben a kávéval kezdik a napot.