#Abdullah Gül

Bajuszosok és gülenisták mindenhol: Erdogan és Törökország világpolitikai súlya

A világ legjobban őrzött politikai vezetői között tartják számon Recep Tayyip Erdogan török elnököt. Bár Ankara szerint a 2016-os puccskísérlet során a lázadók Erdogan életére akartak törni, arról nem tudni, hogy hosszú pályafutása során kíséreltek-e meg ellene merényletet. Az autokratikus török elnök mindenesetre a világ egyik leghatalmasabb vezetőjének tartja magát, és kétségtelen, hogy az egykori szerény isztambuli polgármesterből politikai óriás lett, aki nagyobb mértékben formálta át Törökországot, mint bárki a világi köztársaság alapítója, Kemal Atatürk óta.



Törökországban tárgyalt az iráni elnök

Haszan Róháni iráni államfő hétfőn Törökországba látogatott, ahol tárgyalópartnerével, Abdullah Gül török elnökkel arra tettek ígéretet, hogy a szíriai polgárháború lezárása érdekében fejleszteni fogják az országaik közötti együttműködést.






Áder meghívta a török elnököt

Áder János köztársasági elnök meghívására Abdullah Gül török államfő hivatalos látogatást tesz Magyarországon vasárnaptól keddig - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóosztálya.









Gül: az EU sürgetése hátráltathatja a közel-keleti békét

Abdullah Gül török elnök pénteken kétségét fejezte ki az Európai Unió javaslata kapcsán, amely szerint határidőt kellene szabni az önálló palesztin állam létrehozására, s hozzátette: ez a felhívás hátráltathatja a béke megteremtését célzó, folyamatban lévő törekvéseket.