Újabb csatára készül Kínával szemben az EU: a villanyautók után a hibrideket is büntetővámmal sújtanák
A kínai terjeszkedést eddig nem igazán sikerült megállítani.
Az uniós Helyreállítási Alapból jutna rá pénz.
Új állami támogatási program indulhat a hazai kis- és középvállalkozások számára, amely akár 10 ezer elektromos autó beszerzését is segítheti. A programot Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője jelentette be.
A tervek szerint a támogatás fedezetét a Magyarország számára megnyíló, mintegy 10 milliárd eurós Helyreállítási Alap biztosíthatja. A forrásból olyan fejlesztések valósulhatnának meg, amelyek a közlekedés korszerűsítését és a fenntartható mobilitást szolgálják.
Az elektromos autózás érdekképviseletei a várható program kapcsán arra hívták fel a figyelmet, hogy a nemrég lezárult pályázat is kizárólag a vállalkozásokat célozta. Szerintük érdemes lenne a rendelkezésre álló források egy részét a lakossági vásárlók támogatására is fordítani.
A program részletei egyelőre nem ismertek, de a szervezetek szerint a következő időszakban várható, hogy megjelennek a pályázat feltételei és a támogatás pontos szabályai.
A kínai terjeszkedést eddig nem igazán sikerült megállítani.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.