Szokatlan relikvia mára egy Saab 9-4X
A svéd márka szinte ismeretlen szabadidő-autója a ritkasága miatt egész jó áron megy gyűjtői autóként.
Igazi ritkaságokra lehet most lecsapni.
Különleges aukcióra készülnek Svédországban, elárverezik az utolsóként megmaradt Saab 9-3-asokat és több ritka prototípust is a trollhättani gyárból – írja az Autocar oldal. Az esemény a NEVS cég végleges bukását jelzi – ez a vállalkozás próbálta újraéleszteni a Saab örökségét a márka 2012-es összeomlása után.
A korábbi Saab-mérnökökből létrejött startup mögött a kínai Evergrande állt, és főként elektromos, illetve önvezető autókon dolgoztak. A legismertebb projektjük az Emily GT nevű elektromos szedán volt, amely a klasszikus Saabok hangulatát próbálta visszahozni. A fejlesztés egészen előrehaladott állapotba jutott, de az Evergrande pénzügyi összeomlása végül a NEVS végét is jelentette.
Most összesen nyolc autó kerül kalapács alá: hét Saab 9-3-as és egy Hengchi 5 elektromos SUV. A Saabok között vannak 2014-es előszériás modellek, elektromos prototípusok, sőt egy különleges hatótávnövelős hibrid tesztautó is. Az autók május 21-étől lesznek elérhetők a svéd Klaravik aukciós oldalon.
A trollhättani üzem 1947 óta a márka otthona volt, és a licitálók és érdeklődők az aukció utolsó napján a gyárat is bejárhatják.
A svéd márka szinte ismeretlen szabadidő-autója a ritkasága miatt egész jó áron megy gyűjtői autóként.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.