Vámháború után kompromisszum: Kína szerint „puha landolással” zárul a villanyautós vita
Minimálár és kvóta lehet a megoldás a kínai invázó ellen.
Sőt, később kínai alapú Fordok is jöhetnek innen.
Spanyol lapértesülés szerint egy kínai óriással köthet jelentős megállapodást Európában a Ford. A kínai Geely a hírek szerint megvásárolja a Ford almussafesi gyárának egyik teljes összeszerelő egységét, ahol saját modelleket és akár Fordokat is gyárthat majd.
A modern összeszerelő komplexumban korábban többek között a Mondeo, a Galaxy és az S-Max készült, közel 300 ezres éves kapacitással, miután a Ford bezárta belgiumi gyárát. A részleg jelenleg gyakorlatilag kihasználatlan, mivel az üzemben már szinte kizárólag a Kuga gyártása folyik.
A Geely azért akar külön gyártóterületet, hogy saját ellátási lánccal és önálló termeléssel működhessen, ne kelljen megosztania a rendszereket a Forddal. A hírek szerint itt gyártaná egyik új, többféle hajtással készülő modelljét, amely hibrid, plug-in hibrid és elektromos változatban is elérhető lenne.
A legesélyesebb típus az EX2 nevű kompakt elektromos SUV lehet, amely Kínában tavaly több mint 465 ezer eladással az egyik legnépszerűbb személyautó lett. A 4,13 méter hosszú modell 114 lóerős villanymotort és akár 325 kilométeres WLTP-hatótávot kínálhat.
Az együttműködés ugyanakkor ennél is tovább mehet: a Ford is készíthetne egy saját modellt ugyanarra a kínai platformra építve. Ez különösen érdekes lenne annak fényében, hogy a Ford vezérigazgatója korábban többször is komoly fenyegetésnek nevezte a kínai autóipart.
A beszámoló szerint a Geely már fel is vette a kapcsolatot több valenciai beszállítóval az esetleges európai gyártás előkészítése miatt. Ha a projekt megvalósul, az jelentősen fellendítheti a Ford spanyol üzemét is.
A Ford egyelőre nem erősítette meg az üzletet.
Minimálár és kvóta lehet a megoldás a kínai invázó ellen.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.