Blikk: az aszódi ámokfutó más balesetnél is cserben hagyta áldozatát
„Azt mondta, nem emlékszik semmire, és már csak az van meg neki, amikor elkapják a rendőrök” – fogalmazott egy forrás.
A tűzoltók szabadították ki a roncsok közül a kocsi vezetőjét.
Villamossal ütközött egy személyautó hétfő délelőtt Budapesten, a Bartók Béla úton – számolt be a katasztrófavédelem. A baleset következtében az autó sofőrje beszorult a roncsok közé, a tűzoltók feszítővágót használva szabadították ki. A mentők a sérültet kórházba szállították.
A katasztrófavédelem arra hívta fel a figyelmet, hogy az ünnepek közeledtével egyre nagyobb a rohanás az utakon és egy pillanatnyi figyelmetlenség is elég ahhoz, hogy baj történjen.
A mentésről a videót itt lehet megnézni.
„Azt mondta, nem emlékszik semmire, és már csak az van meg neki, amikor elkapják a rendőrök” – fogalmazott egy forrás.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.