A 24 éves Piastri mögött George Russell, a Mercedes brit pilótája ért célba másodikként, Norris harmadikként, míg a világbajnoki címvédő és négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője negyedik lett.
A rajtot Piastri remekül kapta el és simán megtartotta az első helyet, mögé sorrendben Russell és Norris sorolt be, míg a hatodik pozícióból startolt Verstappen negyediknek jött fel. A vb-címvédőnek csapattársa, Cunoda Juki is sokat segített abban, hogy azonnal két helyet tudjon javítani.
A folytatásban eseménytelenül zajlott a körözés, legalábbis ami az élmezőnyt illeti. Russell nem tudott közelebb kerülni Piastrihoz, de Norris sem fenyegette a Mercedes brit versenyzőjének második helyezését, ahogyan Verstappen sem került támadási közelségbe Norrishoz.
Piastri így nagyon magabiztosan nyerte a rövid távú viadalt, ezzel két pontot hozott Norrison az összetettben, míg Verstappen hátránya 24 helyett 25 pont az éllovastól a vasárnapi Katari Nagydíj előtt. A program 19 órától az időmérő edzéssel folytatódik Dohában.
A vártnál szorosabb lett a Forma–1-es világbajnoki pontverseny, és az utolsó előtti futamon sem lehet még semmit sem kizárni: az éllovas Lando Norris mellett versenyben van még Oscar Piastri és Max Verstappen is. De benne van a pakliban, hogy Katarban világbajnokot avatnak vasárnap. Megnéztük, ehhez mi mindennek kell összeállnia.