Adásvételi csoportokban hirdette a kamu autóalkatrészeket egy csaló
Hasonló hirdetésekkel százával találkozni, de ez most átverés volt.
A legjellemzőbb még mindig a hamis szoftverekkel ügyeskedés.
Több ezer hamis autóalkatrészt, köztük biztonsági öveket, fejtámaszokat és turbókat foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023 és 2024 során, amelyek akár a közlekedésbiztonságot is veszélyeztethették volna – írja a Vezess.hu. Az elmúlt két évben több mint 4300 hamis terméket vontak ki a forgalomból, köztük 1800 autódiagnosztikai szoftvert és körülbelül ezer műszert.
Hasonló hirdetésekkel százával találkozni, de ez most átverés volt.
Az autós oldal kérdésére elmondták, bár a felnikupak vagy matrica kisebb kockázatot jelent, a biztonsági övek vagy fékalkatrészek hamisítása komoly baleseti veszélyt hordoz. Korábban még faforgácsból készült fékbetéteket is találtak, a most lefoglalt tételek között pedig márkázott, de életveszélyes biztonsági övek szerepeltek.
A hamisítás okozta anyagi kár tavaly meghaladta az egymilliárd forintot, csak a szerzői jogok megsértéséből 328 millió, míg iparjogi visszaélésekből 21 millió forintnyi kárt jelentettek.
A hamis alkatrészek többsége külföldről, harmadik országokból érkezik, főként csomagküldéssel, de gyakran buknak le velük szerelőműhelyekben, piacokon vagy akár közösségi médiás hirdetések alapján. A NAV próbavásárlásokkal, bejelentések alapján és kockázatelemzéssel is vadászik ezekre a termékekre.
A globális járványhelyzet egyáltalán nem lassította le a világ egyik legnagyobb haszonnal kecsegtető illegális iparágát.
A kiszabható pénzbírság 6500 forinttól 300 ezer forintig terjedhet, de ha az okozott kár meghaladja a 100 ezer forintot, büntetőeljárás is indulhat.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.