A balesethez a kecskeméti hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanítják a járműveket.
Az elsődleges információk szerint az eset során három ember megsérült, ezért őket a mentők ápolják.
Egy kocsi és egy kisteherautó karambolozott az 5-ös főút Kecskemét és Lajosmizse közötti szakaszán, a 75-ös kilométernél.
A balesethez a kecskeméti hivatásos tűzoltókat riasztották, akik áramtalanítják a járműveket.
Az elsődleges információk szerint az eset során három ember megsérült, ezért őket a mentők ápolják.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.