Az autó a a Söptei úton gyulladt ki és égett ki teljesen – jelentette a katasztrófavédelem. Azt írták, a tűzben egy másik járműben is kár keletkezett.
A városi hivatásos tűzoltók két vízsugárral előbb körülhatárolták, majd eloltották a lángokat.
Teljesen kiégett egy autó hétfőn Szombathelyen – közölte a katasztrófavédelem.
Az autó a a Söptei úton gyulladt ki és égett ki teljesen – jelentette a katasztrófavédelem. Azt írták, a tűzben egy másik járműben is kár keletkezett.
A városi hivatásos tűzoltók két vízsugárral előbb körülhatárolták, majd eloltották a lángokat.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.