A rendőrség tájékoztatása szerint az utcát a Rózsák tere és a Rottenbiller utca között zárták le.
A közlekedőket csak azután engedték rá újra az utcára, amikor véget értek a javítási munkák. Addig a forgalmat a környező utcákba terelték.
A VII. kerületi Péterfy Sándor utcába vakolatomlás miatt délután kettőig nem lehetett behajtani.
A rendőrség tájékoztatása szerint az utcát a Rózsák tere és a Rottenbiller utca között zárták le.
A közlekedőket csak azután engedték rá újra az utcára, amikor véget értek a javítási munkák. Addig a forgalmat a környező utcákba terelték.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.