

BKK-busszal ütközött és elhunyt egy autó sofőrje vasárnap délután a Ferihegyi úton, a Liszt Ferenc repülőtér D portájánál. Az MTI által közölt fényképeken az látszik, hogy a kis Renault Clio nagyon összeroncsolódott az ütközésben. A buszon utazó húsz ember nem sérült meg. A helyszínelést este nyolcra fejezte be a rendőrség.


A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.