Lefotózta egy kisgyerekes család, hogy hogyan állt rá a parkoló kocsijukra a Taxi Plus társaság egyik sofőrje, majd beszámolt arról is a taxitársaságnak küldött levelében, hogy a taxis, amikor felhívták a figyelmét arra, hogy nem tudnak beszállni, flegmán visszaszólt a családnak. Sőt amikor megpróbálták beügyeskedni a kisgyereküket a hátsó ülésre, és ajtójuk a kocsi lökhárítójához ért, a taxis fenyegetően lépett fel velük szemben. Az esetről a Cink számolt be, és azt is leírják, hogy a taxitársaság válaszul megírta, kivizsgálták az ügyet, és a sofőrt kétszer hatórás továbbképzésre küldte. Egyrészt azért, mert nem tartotta be a KRESZ-t, az ilyen esetben elvárható alapvető etikai normákat sem vette figyelembe, ráadásul nem tudta rendesen megmagyarázni a viselkedését.
Továbbképzésre küldték a bunkó budapesti taxist
Annyira ráállt egy kisgyerekes család kocsijára egy pesti taxis, hogy nem tudtak beszállni, majd még őneki állt feljebb, a taxitársaság a férfit a bepanaszolása után továbbképzésre küldte - írja a Cink.hu.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.