A főút 29-es és 30-as kilométere között történt karambol után az egyik sofőr még ki tudott szállni, de a másik beszorult a roncsba, őt a mentők vizsgálják.
Az utat lezárták.
Frontálisan ütközött két autó a 4-es főút Üllőt elkerülő szakaszán hétfő délután, a két sofőr súlyosan megsérült – közölték a katasztrófavédelemtől.
A főút 29-es és 30-as kilométere között történt karambol után az egyik sofőr még ki tudott szállni, de a másik beszorult a roncsba, őt a mentők vizsgálják.
Az utat lezárták.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.