A BMW-nél nagyon ráéreztek arra, hogy mivel kell megfogni a rajongókat, hiszen az utóbbi időben sorra jelentetik meg a látványos videókat, amik milliós nézettséget produkálnak. Legutóbb Cape Town belvárosát bénították meg a driftelő 2-es BMW-k, most pedig az észak-amerikai részleg állt elő azzal az ötlettel, hogy az új M4 korábbi M-es modellek között füstölje el a hátsó kerekeit.
Ehhez összesen 52 autót gyűjtöttek össze a rajongóknak köszönhetőn, akik félelem nélkül odaadtak olyan ritkaságokat is, mint például az E30 M3 vagy a 1-es M Coupé. Az eredmény igazán látványosra sikeredett egy kis csattanóval a végén. A driftelő M4-et egyébként Matt Mullins BMW-s vezetéstechnikai instruktor és Chris Forsberg profi driftversenyző vezette.
Videó: 52 BMW M-modell között driftelnek az új M4-el
Szinte a teljes modellpalettát felsorakoztatták, amik között meseszép gumifüstölést mutatott be az új zászlóshajó.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.