A RTL Klub híradója készített riportot a tavaly elrendelt gázolajjelölés bevezetéséről. A műsornak a minisztérium részéről úgy nyilatkoztak, hogy évente 3,5 milliárd forintot veszít a költségvetés a jövedékiadó-csalások miatt, ezért kellene festeni az gázolajat. A kereskedelmi tévé híradója szerint viszont az adalékolás évente 5 milliárd forintba kerülhet.
Az MSZP-s nyilatkozat szerint ráadásul az üzemanyagjelölésre máris lezárult egy pályázat, hogy melyik cég végzi majd, miközben még hatályba sem lépett a jogszabály. A győztes az a Femgas kft., amelynek tulajdonosa, a híradó szerint, a Simicska-Nyerges gazdasági érdekcsoporttal ápol szoros kapcsolatot.
A gázolajat egy korábbi jogszabály szerint már július elsejétől kellene színezni, azonban még uniós egyeztetés alatt van a miniszteri rendelet.
Most az üzemanyag színezésével simicskázott egyet az RTL Klub
Már korábban eldőlt, csak külön, hivatalos színezőadalékkal ellátott gázolajat lehet majd árusítani a kutakon. Egyelőre csúszik a bevezetés, ami nem mellesleg emelheti is a dízel árát.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.