Szinte biztos, hogy a LaFerrari XX-változatának üzleti modellje is az FXX-ét követi majd, vagyis csak „nagyfelhasználók”, a múltban több Ferrarit vásárló ügyfelek részére lesz elérhető, ráadásul ők sem vihetik majd a haza járgányt, amellyel kizárólag mérnöki felügyelet mellett, a Ferrari által rendezett pályanapokon élvezhetik majd a száguldás semmi máshoz nem fogható élményét.
A gyártónak persze bőven van még dolgoznivalója az autón: a videón 2:20-nál például látható, ahogyan a jobb hátsó kerék hirtelen megadja magát. Persze azt is lehet, hogy az egyik szerelőt túlságosan ámulatba ejtette az autó és rosszul rögzítette azt…