A 39-es számmal jelzett új főút szabolcsi nyomvonalának tervét ismertető egyeztetésen elhangzott, hogy a 2x1 sávos utat 90 kilométeres óránkénti sebességnek megfelelő paraméterekkel tervezik. A főút Encsnél a tervezett M30-as gyorsforgalmi, illetve a 3-as számú főúttól indul majd, délről elkerüli Tokaj városát, és egy új Tisza-hídon át, Tiszanagyfalu határában csatlakozik a mostani, Nyíregyháza-Bodrogkeresztúr közötti 38-as számú főúthoz.
Új főút épül a tokaji borvidék tehermentesítésére
A világörökség részeként jegyzett Tokaji Borvidék, illetve Tokaj város közlekedésének tehermentesítésére új főút építését tervezik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszanagyfalu között – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a megvalósíthatósági tanulmányt készítő budapesti Via Futura Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. munkatársa csütörtökön Nyíregyházán.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.