Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója a 2013-as évet értékelve újságíróknak megerősítette: a márkának tavaly már harmadik éve sikerült megőriznie vezető pozícióját a személyautó-értékesítésben. Az eredménynek jelentőséget ad, hogy ebben az évben már nem forgalmazták a korábbi évek sikermodelljét, az eladások 30 százalékát adó Astra Classicot. Az Opel tavaly 6120 személyautót adott el Magyarországon, a 2012-es eladásoknál 210 darabbal többet, nem számítva bele az Országos Rendőr-főkapitányság megrendelésére akkor gyártott 1250 Astra Classicot. Ez 10,9 százalékos piaci részesedést biztosított a személyautóknál 2013-ban, miközben a kishaszonjárművekkel együtt számított piacon 10 százalék körül áll a márka, 6726 eladott kocsival. Koncz Gábor megjegyezte: néhány márkánál jelentős szerepet játszik a reexport, ami torzítja a statisztikát. Az Opel ebben a tevékenységben passzív, nem érdeke, hogy külföldi kereskedőknek értékesítsen, akik a Magyarországon regisztrált autót azonnal kivonják a forgalomból, és külföldre szállítják extraprofit reményében.Az ügyvezető igazgató nem számít arra, hogy a következő időszakban árrendeződne a flottavásárlások súlya az értékesítésben, amely a magyar piacon jelenleg meghaladja a 70 százalékot.Solt Tamás, a szentgotthárdi Opel gyár igazgatója arról számolt be, hogy a két nagyobb motorcsalád tavalyi bevezetése után az idén év közepén elindítják a kis benzinmotorok sorozatgyártását, a próbagyártások már meg is kezdődtek. Az idei évtől pedig az 1,6-os dízel- és benzinmotorok újabb változatai - összesen 20 új motorvariáns - is készül a korszerű Flex gyárban. Folytatódnak a tavaly februárban bejelentett 130 millió eurós kapacitásbővítés előkészületei is, amelynek keretében a Flex gyár területe további 1600 négyzetméterrel bővült. A terveknek megfelelően már a géptelepítések folynak, az új gyárrészt az év első felében adják át. Az igazgató jelezte, hogy Szentgotthárdon a gyár teljes létszáma tavaly decemberben már elérte az ezret, az idén pedig közel 400 új munkatárs felvételét tervezik.Az Opel Magyarország adatai szerint Szentgotthárdon tavaly a február óta üzemelő Flex gyárban termelt 14 ezer motor mellett a Family1-es motorgyár 340 ezer motort állított elő, ezek mintegy 70 százalékát a tengerentúlon értékesítették. A jövő évben az összdarabszám 10 százalékos növekedése várható, azaz a két gyár együttesen közel 400 ezer darab motort állít majd elő.
Az Opel a piac bővülésére számít az idén
Az Opel a magyarországi autópiac bővülésére és a személyautó-eladásokban elért első helyének megtartására számít az idén.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.