A győri hivatásos tűzoltók két embert feszítővassal szabadítottak ki egy-egy járműből. A balesetben ketten megsérültek, ketten pedig életüket vesztették. A műszaki mentés tart, az érintett útszakaszt lezárták.
Halálos baleset történt hétfő reggel az 1-es úton, Abda és Öttevény között. Három gépjármű ütközött össze, ketten életüket veszítették – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság szóvivője.
A győri hivatásos tűzoltók két embert feszítővassal szabadítottak ki egy-egy járműből. A balesetben ketten megsérültek, ketten pedig életüket vesztették. A műszaki mentés tart, az érintett útszakaszt lezárták.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.