Innen-onnan mindig felröppen egy hír, hogy megalkották a repülő autót . Most a szlovákok gyártottak valamit, amely végülis repülő autónak nevezhető.
Stefan Klein és Juraj Vaculiknak már régóta elege van a városi dugókban való tötymörgésből. Nagyjából húsz évig csak álmodoztak a megoldásról, míg végül megcsinálták a maguk repülő szerkezetét. Nem állítják, hogy alkotásuk egy kiforrott repülő autó, inkább egy közúton is közlekedni tudó repülő jármű. Az általuk kerált Aeromobil 2.5 már megtette első tesztútjait, és valóban nem tűnik túl stabilnak repülés közben, vélhetően pont az autós formának köszönhetően, viszont egész szép tempóban 200 km/h környékén tud a levegőben haladni.
A hírek szerint a következő modell az Aeromobil 3.0 már kereskedelmi forgalomba is kerülhet. A műszaki megoldásokat tekintve egy kis Rotax repülőmotor hajtja a szerkezeteket, amelyeknek 130 kilométer per órás tempónál van a felszállási sebessége, a velük megtehető távolság pedig 700 kilométer.
Szlovákiából jön a repülő autó
Elvileg befér egy normál parkolóhelyre, bármelyik benzinkútnál tankolható, a városi közlekedésre is alkalmas, de ha kell felemelkedik a levegőbe.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.