Okostelefonokkal a zsebünkben persze más a helyzet, egy végtelenül egyszerű alkalmazással, amilyen az Amerikában használt Parking Mobilityé változtatni lehetne az állapotokon. A helyzet egyébként ott sem jobb, mint írták 4-ből egy kocsi jogtalanul használja a kijelölt helyeket.
Az alkalmazásnál csak három gyors fotó – hátulról a rendszám miatt, egy szélesebb a parkolóhelyről, és egy a szélvédőről, bizonyítva, hogy nincs kint a kártya – és máris mehet a „feljelentés” a központi adatbázisnak. Ezt jelen esetben a civil szervezet a Parking Mobility üzemelteti, akik továbbítják azt a hatóságoknak. Az egész alkalmazás működtetésének nyilván ez a nehezebbik része, az adatkezelés a jogi megfeleltethetőség és a bizonyítási eljárás. Amerikában is egyelőre inkább arra használja egy-egy a rendszerhez csatlakozó önkormányzat az alkamazást, hogy felmérjék a probléma nagyságát.
Mifelénk az egymás feljelentgetésének szép hagyományait még bátorítani is persze erősen véleményes, mint ahogy az is, hogy az emberek hatóságként kezdjenek viselkedni. Jelenleg egyébként 50 ezer forintjába kerül egy ilyen helyet jogtalanul használónak a helyszíni bírság, ha rajtakapják.
Okostelefonos feljelentéssel tartanák kordában a szabálytalankodókat
A mozgáskorlátozottak helyeinek jogtalan elfoglalását nem csak nálunk tartják a legtöbben az egyik legnagyobb arcátlanságnak. Nagyjából 20 métert nyer és egy kicsit szélesebb parkolót, aki ezeket a helyeket elfoglalja. A többség, ha ilyet lát, csóválja a fejét, és szépeket kíván. Egyszer talán mindenki szól az életben, aztán inkább soha többé.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.