A debreceni tűzoltók két kocsival és 12 emberrel érkeztek a helyszínre. A robbanásveszélyt már elhárították, most a járdát igyekeznek megtisztítani a takarmánytól.


A forgalom félpályán halad az érintett szakaszon, sérültekről nincsenek információik.
Felborult egy takarmányt szállító nyerges vontató szerdán a 4-es úton, Debrecenben. A Wesselényi és a Szent Anna utca kereszteződésében történt a baleset, a teherautó rakománya, nagy mennyiségű kukoricasiló borult az útra és a járdára.
A debreceni tűzoltók két kocsival és 12 emberrel érkeztek a helyszínre. A robbanásveszélyt már elhárították, most a járdát igyekeznek megtisztítani a takarmánytól.


A forgalom félpályán halad az érintett szakaszon, sérültekről nincsenek információik.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.