Nem tudni, hogy az alábbi videónak mi lehetett az előzménye, viszont a felvétel alapján a motoros volt az, aki a veszélyes manőverrel önmagát hozta kellemetlen helyzetbe. Megérkezett ugyanis egy autós elé (akinek a fedélzeti kamerája rögzítette az esetet) és elkezdte provokálni azzal, hogy hirtelen lefékezget előtte.
Ezt egyszer sikerült is eljátszania, másodszorra viszont már nem tudott időben lelassítani az autós, melynek következtében hátulról nekiment a motornak, aminek bukás lett a vége. (A felvételen 0:55-től érkezik a motoros.)
Az autó vezetője egyébként nem aggódja túl a helyzetet, csipőre tett kézzel először megnézi, mi van a kocsijával, csak ez után indul el az út közepén heverő motorost megnézni.
Videó: provokált a motoros, bukás lett belőle
A hasonló helyzetekből a kétkerekűek ritkán jöhetnek ki jól.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.