A szervezők a tavalyi botrányok után kényszerültek a családbarát szabály kidolgozására. Néhány férfilátogató ugyanis feslett viselkedésével hívta fel magára a figyelmet, aminek nyomán az egyenlő bánásmódért felelős belga miniszter, Joelle Milquet is tollat ragadott, hogy kifejezze tiltakozását. Milquet bírálta, hogy reklámcélokra használnak a testüket szinte semmivel sem takaró nőket. Mint írta: az autókiállításra családostul járnak az emberek, és megfontolandó, hogy egy ilyen program milyen sztereotípiákat mutat az ifjúságnak.A brüsszeli autószalont szervező belga autószövetség a miniszteri levelet követően felkérte a kiállítókat, hogy csak illendően öltözött hölgyeket alkalmazzanak a standjaikon.A belgiumi Suzuki válaszában jelezte, hogy maradéktalanul eleget tesz a kérésnek. A vállalat szóvivője szerint idén nem lesz oka panaszra a miniszternek. A január 11. és 20. között zajló kiállításra 350 ezer látogatót várnak a szervezők.
Kizárják a ledér macákat a brüsszeli autószalonból
Nem népszerűsíthetik lengén öltözött reklámlányokkal legújabb modelljeiket az autógyártók a brüsszeli autókiállításon.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.