Az üzemi tanács vezetője Rainer Einekel bejelentette, hogy három év múlva a vége a gépkocsigyártásnak az bochumi gyárban, ami 3000 fős leépítést jelent.
Az üzem 1962 óta működött, jelenleg a Zafirákat gyártják benne, ennek a modellnek ér véget a szériája 2016-ban - írta a thelocal.com.
A GM európai márkája az egyik legnagyobb gondban lévő cég a válság nyomán. A bochumi mellett a rüsselsheimi fő üzemben, közel Frankfurthoz, egy másikban Kaiserslauternben, és Eisenachban is gondok vannak a megcsappant kereslet miatt. A gyárakban jelenleg is rövidített műszakok vannak érvényben.
Leáll az Opel bochumi gyára
A General Motors a márka tulajdonosa megegyezett a gyár vezetésével, amelynek értelmében 2016-ban végleg leállítják a termelést a gyárban.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.